Több millió élő- és szárazvirág díszíti azt a 13 virágkocsit, amelyet ma láthat a közönség a debreceni virágkarneválon. A karneváli menet délelőtt 9 órakor indul a belvárosból a Nagyerdei Stadionig, a virágkocsik között 1200 táncos szórakoztatja majd a közönséget. Számos országból, köztük Kolumbiából, Peruból, Németországból, Belgiumból, Olaszországból és Spanyolországból érkeztek táncosok, művészeti csoportok a karneválra.
    
A menetet ezúttal is a Szent koronát, a magyar államiság jelképeit megformáló virágkompozíció nyitja meg, amit a Debrecen és Nagyvárad testvérvárosi kapcsolatait megjelenítő virágkocsi követ.
    
Magyarország ad otthont jövőre a színházi olimpiának, ebből az alkalomból mutatkozik be a karneválon a Nemzeti Színház “Színház az egész világ…” elnevezésű virágkocsija. A Magyar Honvédség és a debreceni 5. számú Bocskai lövészdandár A béke őrzői című virágkocsiján virágokból formált állatok – gidrán, hiúz, leopárd – szimbolizálják a honvédség modern járműveit.
    
A Teva gyógyszergyár kocsija a “legyünk ökofrankók” elnevezésű programjukra utal, a Schaeffler Magyarország virágkocsija a “holnap mobilitását” idézi, a Metal-Sheet Kft. kocsija pedig egy kevésbé közismert, védett állatcsoportra, “a bogarak rendjére irányítja a figyelmet”.
    
A Fórum debreceni bevásárlóközpont kompozíciója a vásárlás örömét jeleníti meg, a Debreceni Szakképzési Centrum kocsija a zöld jövőről szól, a Richter gyógyszergyár virághajója pedig az “innováció tengerén evez” – jelezték a szervezők az MTI-nek.
    
A virágkocsik sorában halad majd a debreceni nemzetközi repülőtér és a Wizz Air légitársaság közös kocsija, amely a 10 éves Debrecen-London repülőjáratot köszönti, a Magyar Posta Petőfi János vitézét megjelenítő kocsija a tiszta értékekre hívja fel a figyelmet, míg a helyi A.K.S.D. városgazdálkodási cég virágkocsija a környezettudatos gondolkodásra ösztönöz.
    
A karneváli felvonulás után a virágkocsikat közelről is megtekinthetik az érdeklődők a stadion északi rendezvényterén, miközben sörkert várja az érdeklődőket a nagyerdei Békás-tó környékén. A Táncol a város program keretében Debrecen különböző terein hívják majd táncba a közönséget a fesztiválra érkezett hazai és külföldi művészeti csoportok, a virágkarneválhoz kapcsolódó Galiba gyermekfesztivál programjai pedig egész hétvégén folytatódnak Debrecenben.


(MTI / Címlapkép: MTI/Czeglédi Zsolt)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük