Százharmincadik alkalommal rendezik meg a hortobágyi hídi vásárt a hétvégén a kilenclyukú híd lábánál – közölte az MTI-vel szombaton a település polgármestere. Jakab Ádám (független) azt mondta, a szombat délutáni szélvihar ugyan éreztette hatását, de így is sokezren keresték fel a vásárt, ahol 160 árus kínálta portékáját, köztük népművészek, népi iparművészek, régi mesterségek mai folytatói.

(Képek: MTI/Balázs Attila)


    
A hagyományok szerint az államalapító Szent István király és az új kenyér ünnepének napjához kötődően rendezik meg az országos hírű kirakodó és népművészeti vásárt.
    
A tapasztalatok azt mutatják, hogy augusztus 20-án folyamatosan cserélődnek a látogatók Debrecen és Hortobágy között: a virágkarneváli felvonulás után sokan indulnak a pusztai vásárba, a vásározók nagy része pedig ellátogat a karneváli programokra – magyarázta a polgármester.
    
Hozzátette: a hagyományoknak megfelelően szombaton az örökös pásztorok részvételével megtartott istentisztelet után megszegték az új kenyeret, majd megkoszorúzták a Pásztor fiú szobrát, amivel hivatalosan is megnyitották az egykor gulyaszéli vásárnak nevezett hídi vásárt.
    
A vásárra látogatók a mátai lovaspályán megtekinthették a ménest, a pusztai állatparkban pedig a térségre jellemző állatokat. Látványos része volt a programoknak, amikor délben szabadon engedték a Hortobágyi Madárparkban meggyógyított gólyákat, amelyek társaikhoz csatlakozva indultak el afrikai útjukra.


(MTI / Címlapkép: MTI/Balázs Attila)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük