A magyarság fennmaradásának zálogaként beszélt az államalapításról Fekete Zsolt polgármester szombaton Salgótarjánban, a Szent István napján rendezett városi megemlékezésen.

Fekete Zsolt (Salgótarján, Szeretem! Egyesület-DK-Jobbik-LMP-Momentum-MSZP-Párbeszéd-Tarjáni Városlakó Egyesület) kifejtette: az államalapítás sorsfordító hatással volt fennmaradásunkra; az addig vándorló életmódot folytató őseinknek fel kellett hagyniuk korábbi életmódjukkal, vallásukkal, teljesen új szokásrendszert és hitvallást kellett felvenniük, a kereszténységet.
   
Szent István nem ingoványra, hanem erős sziklára építette Magyarország alapjait. Törvényeit, intelmeit a rendteremtés, a biztonság megszilárdítása, a tisztességesek ellen vétők szigorú megbüntetése, a hit megtartása, a jó és igazságos hatalomgyakorlás szemléletében alkotta meg – mondta a polgármester, hozzáfűzve: ezek az alapok biztosították, hogy hazánk a külső támadások, megszállások és elnyomások ellenére megmaradt.
    
Fekete Zsolt szólt arról is, hogy Szent István a magyar állam megalapításával arra tanított bennünket, hogyan teremthetünk magunknak otthont Európában, olyan otthont, amely védelmet és biztonságot ad, és teret a kiteljesedésre.
    
Szent István napja üzenetének nevezte, hogy építeni kell; építeni hazát, házat és életet, hogy olyan emberek, olyan fiatalok nevelkedjenek, akik nem a pillanatnak, hanem a jövőnek élnek, azaz a magyar nemzet erkölcsi és gazdasági felemelkedését szolgálják – fogalmazott a városvezető.
    
A Szent István téren tartott városi ünnepség imádsággal kezdődött a történelmi egyházak helyi képviselői: Németh Judit református lelkész, Varga András római katolikus esperes-főplébános és Horváth-Hegyi Ádám evangélikus lelkész részvételével.
    
Salgótarján száz éve vált várossá, a centenáriumi emlékévben közösen ünnepelték az államalapítást a testvérvárosok – Fülek, Borsa, Vantaa és Besztercebánya – önkormányzati küldöttségeivel.
    
Boldog születésnapot, Magyarország, boldog születésnapot, Salgótarján! – zárta beszédét Fekete Zsolt.


(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük