Mosena Estilla a döntőről éppen lemaradva a 13. helyen végzett a női műugrók 3 méteres selejtezőjében a római Európa-bajnokság pénteki napján. A 23 fős mezőnyben Mosena – akinek édesapja olasz, édesanyja magyar, Nagy Ibolya az 1992-es barcelonai olimpián toronyugróként vett részt – a 14. helyen mutathatta be ugrásait, amelyre összesen 232,75 pontot kapott, az előtte még éppen a fináléban kerülő norvég riválisa 235,10 ponttal zárt.
    
“Nagyon közel voltam a döntőhöz, közelebb mint a világbajnokságon az elődöntőhöz. Mindenki, így én is rontottam ma, ezért is voltam ilyen közel. Ez egy játék, amiben az nyer, aki kevesebbet hibázik, sajnos ma nem sikerült. Hiányzott egy kis bátorság, határozottság, főleg az első ugrásomban, amit sokkal jobban is meg tudtam volna csinálni” – nyilatkozta az MTI-nek a 25 esztendős Mosena.
    
A folytatással kapcsolatban Mosena – aki 1 méteren 23., szinkronműugrásban a 17 éves Kovács Eszterrel nyolcadik volt az olasz fővárosban – megjegyezte, nagy motivációt jelent számára, hogy a hazai rendezésű világbajnokságon – ahol 21. lett ebben a számban -, és most is közel volt a továbbjutáshoz.


(MTI / Címlapkép: MTI/Czeglédi Zsolt)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük