Sorozatban ötödször szeretne kijutni az Európa-bajnokságra a magyar női röplabda-válogatott, amely szombaton Portugáliában kezdi meg a kvalifikációs sorozatot. A német Andreas Vollmer irányította nemzeti együttes az elmúlt négy Eb-n ott volt, kétszer a csoportból is továbbjutott, és az előzetes erőviszonyok, illetve az európai ranglistán elfoglalt helyezése (22.) alapján most is reális esélye van a kijutásra.
    
Az némi nehézséget jelenthet, hogy a sikeres kvalifikáció szempontjából talán a legfontosabb találkozóval kezdi a csapat a sorozatot: Szakmáry Grétáék annál a Portugáliánál (24.) vendégszerepelnek Santo Tirsóban, amely az Európa-liga ezüst divíziójában ezüstérmet nyert. A magyarok számára intő jel lehet, hogy a portugál együttes a május-júniusi El-sorozatban kétszer is ötszettes csatára kényszerítette, és egyszer le is győzte a tavaly Eb-negyeddöntős svédeket.
    
A magyarokon és a portugálokon kívül az előző kontinenstornán 12. ukrán csapat (13.) is a kijutásra pályázik, igaz, az együttes az országban dúló háború miatt Csehországban készült és ott is játssza majd “hazai” mérkőzéseit. Az ukrán válogatott veszélyes, de nem verhetetlen ellenfél: az Európa-ligában június elején Budapesten előbb 3-1-re legyőzte a magyarokat, de két nappal később 3-2-re kikapott tőlük.
    
Az akkori kerethez képest mindkét együttesben történt változás: az ukránok amellett, hogy ezúttal sem számíthatnak legismertebb játékosuk, a 34 éves Oleszja Rihljuk játékára, nélkülözniük kell a Vasasban légióskodó Julija Bojkót is. A magyarok ezzel szemben erősödtek, ugyanis a Vollmer-csapatba visszatért a csapatkapitány Szakmáry Gréta mellett Juhár Dalma, Tóth Fruzsina, Török Kata, Gyimes Zsófia, Papp Orsolya és Bagyinka Fanni is.
    
A csoport negyedik együttese, Ciprus (35.) ellen a papírforma alapján minhárom együttesnek be kell gyűjtenie mind a hat megszerezhető pontot. A hat selejtezőcsoport mindegyikéből az első két helyezett jut ki a jövő évi belga, olasz, észt és német közös rendezésű kontinenstornára. A magyarok az ukránokat és a ciprusiakat Budapesten, a Riz Levente Sport- és Rendezvényközpontban fogadják, míg a portugálokkal Békéscsabán mérkőznek meg.

    A magyar válogatott Eb-selejtezős kerete:
    —————————————–
    feladók:
Bagyinka Fanni (Békéscsaba), Fábián Fanny (Vasas)
    ütők:
Kiss Gréta (Terville-Florange, francia), Szakmáry Gréta (Cuneo Granda Volley, olasz), Szedmák Réka (Kaposvár), Szűcs Kinga (VBC Casalmaggiore, olasz), Török Kata (Vasas)
    átlók:
Németh Anett (SC Potsdam, német), Petőváry Panni (Újpest)
    centerek:
Gyimes Zsófia (Kaposvár), Papp Orsolya (Vasas), Pintér Andrea (Békéscsaba)
    liberók:
Juhár Dalma (Vasas), Tóth Fruzsina (Nyíregyháza)

    A magyar válogatott Eb-selejtezős programja (magyar idő szerint):
    augusztus 20., szombat:
Portugália-Magyarország, Santo Tirso 19.00
    augusztus 24., szerda:
Magyarország-Ukrajna, Budapest 18.00
    augusztus 27., szombat:
Magyarország-Ciprus, Budapest 17.45
    szeptember 3., szombat:
Ciprus-Magyarország, Nicosia 19.00
    szeptember 7., szerda:
Ukrajna-Magyarország, Kutna Hora (Csehország) 18.00
    szeptember 10., szombat:
Magyarország-Portugália, Békéscsaba 19.00


(MTI / A címlapkép illusztráció: MTI/Szigetváry Zsolt)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük