Késely Ajna bronzérmet nyert 400 méter gyorson szerdán a római úszó Európa-bajnokságon. A húszéves magyar versenyző – aki 2018-ban, Glasgow-ban ezüstérmes volt ebben a számban – 4:11.81 perccel hetedikként került a fináléba, ahol 4:08.00 perccel lett harmadik a német Isabel Marie Gose és az olasz Simona Quadarella mögött.

A harmadik helyezett Késely Ajna a célban.
(Képek: MTI/Czeglédi Zsolt)


    
“A sorozatos negyedik helyek után végre összejött ez a harmadik hely. Már délelőtt is éreztem, hogy maradt még bennem erő, ez magabiztosságot kölcsönzött nekem a döntőre. Nagyon jó érzés volt, hogy a táv felét elhagyva még mindig könnyednek éreztem az úszást, aztán láttam a medence szélén a magyarokat, akik szurkoltak és mutatták, milyen jó helyen vagyok” – mondta a futam után Késely a vegyes zónában.
    
Hozzátette, az Eb alatt élete egyik mélypontját élte meg, de “egy kedves ember tanácsát megfogadva” el tudta engedni a negatív gondolatokat.
    
A döntő másik magyar résztvevője, Fábián Bettina 4:08.63-mal negyedik lett.

    Eredmények:
    női 400 m gyors, Európa-bajnok:    
    ——————————-
   Isabel Marie Gose (Németország) 4:04.13 perc
2. Simona Quadarella (Olaszország) 4:04.77
3. KÉSELY AJNA 4:08.00
4. FÁBIÁN BETTINA 4:08.63


(MTI / Címlapkép: MTI/Czeglédi Zsolt)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük