A legjobb 13 nemzet közé kerülés a magyar férfi tornászválogatott célja a csütörtöktől vasárnapig tartó kontinensviadalon, amelyet a müncheni multisport Európa-bajnokság keretein belül rendeznek meg.

Kovács István szövetségi kapitány a kiutazás előtt elmondta, ha sikerülne a legjobb 13 között végezniük, részt vehetnének az október 29. és november 6. közötti, liverpooli olimpiai kvalifikációs világbajnokság csapatversenyében.
    
“A többit majd Münchenben meglátjuk, a szerleosztást is csak a pódiumedzés után hirdetjük ki. A múlt héten kedden és csütörtökön is volt szólítás, a fiúk jól bemutatták a gyakorlatokat” – tette hozzá a szakvezető.
    
A női válogatottnak is a legjobb 13 közé jutás volt a célja, amit teljesített is, mivel bejutott a csapatverseny döntőjébe, ahol végül hetedik lett.
    
A férfi felnőtt válogatottat Mészáros Krisztofer, Balázs Krisztián, Tomcsányi Benedek, Kiss Balázs és Kardos Botond alkotja majd Münchenben, a két otthon maradó tartalék pedig Bátori Szabolcs és Rengei Balázs lesz.
    
A csütörtöki selejtezők alapján hirdetik ki az egyéni összetett végeredményét, illetve kialakítják a szerenkénti döntők és a csapatfinálé mezőnyét is. Csapatonként az öt főből négy tornász mehet fel egy-egy szerre, amelyekből a legjobb három pontszám számít. A csapatdöntőbe a legjobb nyolc nemzet kerül, és ott már csak három tornász mutathatja be gyakorlatát egy szeren, és mindhárom eredmény számít.
    
A magyar juniorválogatott Molnár Botond, Závory Szilárd, Mentovai István, Juhász Balázs, Zámbori Zala összeállításban szerepel a kontinensviadalon. Puskás Jenő utánpótlás szövetségi kapitány tájékoztatása szerint a felkészülés utolsó három hete zökkenőmentesen zajlott, ezt megelőzően azonban sérülések nehezítették a fiatalok és edzőik munkáját.
    
Hozzátette, nincs nagy elvárás a fiúkkal szemben, hiszen a koronavírus-járvány miatt ennek a korosztálynak nem igazán volt ilyen volumenű nemzetközi megmérettetése.
    
“Ezzel együtt bízom a fiúkban, és abban, hogy talajon és ugrásban lehet esély a szerenkénti fináléba kerülésre” – mondta Puskás.

    A 35. férfi Európa-bajnokság programja:
    csütörtök:
felnőtt selejtező, egyben egyéni összetett verseny 10.00
    péntek:
junior selejtező, egyben egyéni összetett és csapatverseny 10.00
    szombat:
felnőtt csapatverseny, döntő 14.45
    vasárnap:
szerenkénti döntők: juniorok 9.45, felnőttek 13.45


(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük