Nagy bravúrra lenne szüksége a MOL Fehérvár labdarúgócsapatának ahhoz, hogy főtáblára jusson a Konferencia-liga selejtezőjéből, tekintve, hogy az 1. FC Köln lesz az ellenfele.

A piros-kékek számára ráadásul kifejezetten rosszul sikerült a vasárnapi főpróba, ugyanis kínos, négygólos vereséget szenvedtek a címvédő Ferencvárostól a magyar bajnokságban, így három kör után mindössze három ponttal állnak. Ezzel szemben a német rivális kifejezetten jól rajtolt a Bundesligában: előbb az újonc Schalke 04 gárdáját verte 3-1-re, majd vendégként 2-2-es döntetlent játszott a három magyar válogatott futballistát is foglalkoztató RB Leipziggel, amely évek óta a német élmezőnybe tartozik és rendszeres résztvevője a Bajnokok Ligájának.
    
A bajnoki negyedik helyezettként kupainduló fehérváriak történetük során másodszor mérik össze erejüket német ellenféllel: 1976-ban az UEFA Kupa harmadik fordulójában a Magdeburg 5-1-es összesítéssel bizonyult jobbnak. A bajnoki hetedikként a nemzetközi porondra öt év után visszatérő Kölnnek sincs jó tapasztalata a magyar csapattal, mivel az Újpest 1983-ban kiejtette idegenben szerzett több góllal a KEK második körében.
    
A Fehérvár a Kl-selejtező második fordulójában kezdett, ott az azeri Gabalát búcsúztatta 5-3-as összesítéssel, majd a moldovai Petrocub következett, amelyet kettős sikerrel ejtett ki. A Köln a selejtező negyedik, utolsó körében csatlakozik a sorozathoz.
    
A mostani párharc csütörtöki mérkőzése – melyet az M4 Sport közvetít, sajnálatos módon kizárólag a magyarországi nézői számára – magyar idő szerint 20.30-kor kezdődik a Kölnben. A visszavágót egy héttel később Székesfehérváron rendezik. A párharc győztese a csoportkörben szerepelhet.


(MTI nyomán / A címlapkép illusztráció: MTI/Vasvári Tamás)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük