Szabó Szebasztián nem jutott fináléba 50 méter gyorson a római úszó Európa-bajnokság keddi napján, mivel az elődöntőben a 14. időt érte el. A győriek zentai születésű versenyzője délelőtti idején (22.22) ugyan javítani tudott, de 22.13 másodperces teljesítménye is kevésnek bizonyult a legjobb nyolc közé kerüléshez.
    
“Jól érzem magam, minden úszásnál százszázalékosan odatettem magam. Persze az idők miatt egy kicsit sajnálkozom, de büszke vagyok arra, hogy itt lehettem. Én nem erre a viadalra készültem, a vb után tartottam egy pihenőt, hogy most, amikor hazamegyünk, egyből munkába tudjak állni, hiszen nagyon fontos számomra a decemberi rövidpályás világbajnokság” – nyilatkozta az MTI-nek Szabó, aki júniusban ebben a számban minden idők legjobb magyar eredményét elérve negyedik volt a Duna Arénában rendezett világbajnokságon.
    
Szabó hozzátette, a rövidpályás vb-n mindenképpen javítani szeretne, mert tavaly a koronavírus miatt nem úgy sikerült számára, ahogy tervezte.


(MTI / Címlapkép: MTI/Czeglédi Zsolt)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük