Nem jutott döntőbe Kovács Benedek, a 12. helyen végzett 100 méter háton a római úszó Európa-bajnokság keddi napján. A BVSC 24 éves úszója délelőtti idején (54.67) ugyan javított, de 54.47 másodperces teljesítményével nem volt esélye a fináléra.
    
“Egyértelműen ez volt a legszebb időszak a pályafutásomban, a vb-n már láttam, hogy valami alakul, most itt pedig sikerült érmet nyernem kétszázon. Látszik, hogy arra lett kihegyezve a felkészülésem, de a jövő szempontjából százon is javulnom kell” – mondta az MTI-nek Kovács, aki szombaton 200 méter háton ezüstérmet nyert, ezzel felnőtt karrierje során először állt a dobogón világversenyen. Hozzátette, most legalább négy-öt hét pihenőre van szüksége főként azért, hogy mentálisan feltöltődjön az előtte álló feladatokra.


(MTI / Címlapkép: MTI/Czeglédi Zsolt)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük