Jakabos Zsuzsanna a hatodik helyen döntőbe jutott, Hosszú Katinka viszont a 13. helyen végzett 200 méter pillangón a római úszó Európa-bajnokság keddi napján. A háromszoros olimpiai bajnok – azt követően, hogy 200 méter vegyesen nyolcadik lett a program elején – 2:14.54 perces idővel búcsúzott, honfitársa viszont 2:10.77-tel bekerült a szerdai zárónapon sorra kerülő fináléba.
    
“Elégedett vagyok az idővel, bár azért tudtam idén már ennél jobbat is. Remélem, van még bennem” – mondta az MTI érdeklődésére Jakabos.
    
Hosszú azzal kezdte a vegyes zónában várakozó magyar újságíróknak, hogy ahogyan előre jelezte, mindhárom számot bevállalta kedden, de ez most nem jött be:
   
 “Egyszerűen elfogytam, már délután éreztem, hogy szűkös az idő a regenerálódásra, de nem tudom mennyivel lett volna ez jobb, ha nem úszom délelőtt. Az egész felkészülés kicsit elcsúszott, ennyi.”
    
A 33 éves klasszis csalódottan fogalmazva elmondta, “nem jó érzés így versenyezni”, mert nincs hozzászokva, hogy nyolcadikként száll ki a vízből. Hozzátette, egy-két hét pihenő következik, mert jön az esküvője, azt követően viszont mindenképpen döntenie kell, mivel ha a folytatás mellett dönt, akkor bele kell állnia a kőkemény felkészülésbe.


(MTI / Címlapkép: MTI/Czeglédi Zsolt)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük