Átadták a fővárost a Balatonnal összekötő bicikliút legújabb, Székesfehérvár és Balatonakarattya közti szakaszát, így Budapesttől egészen a Balaton partjáig el lehet jutni kerékpárral a több mint száz kilométer hosszú útszakaszon – közölte pénteki, balatonakarattyai sajtótájékoztatóján a Miniszterelnökség aktív Magyarországért felelős államtitkára.

Révész Máriusz elmondta, hogy a legújabb, 27,4 kilométer hosszú szakasz átadásával könnyebben érik el a környéken élők is úti céljaikat, és biztonságosabban, kényelmesebben lehet megközelíteni a Balatont.
    
Mint mondta, az útvonal teljes, mintegy 108 kilométeres hosszából júniusban forgalomba helyezték a Budapesttől Etyekig tartó szakaszt, július óta már Etyekről egészen a Velencei-tóig, mostantól pedig Balatonakarattyáig is el lehet jutni a fővárosból kerékpárral.
    
Több mint 5 milliárd forintot fordítottak a Budapest-Balaton kerékpárútra, amelyen akár 2-3 nap alatt megközelíthető a magyar tenger – mondta.
    
A magyarországi útszakasz, része az EuroVelo 14 elnevezésű európai kerékpárút hálózatnak, amely a Boden-tavat Debrecennel köti össze.
    
Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő közölte: 2018 óta évente 10-12 milliárd forintot fordít a kormány az uniós forrásokon kívül is kerékpárút fejlesztésekre, ezek a beruházások pozitív hatással vannak a turisztikai ágazat egészére.
    
Mint mondta, a magyar az Európai Unión belül a harmadik legtöbbet bicikliző nemzet.
    
Nyul Zoltán, a NIF Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese azt emelte ki, hogy fontos számukra a biztonságos kerékpáros közlekedés, ezt szem előtt tartva építették meg a vasúti átkelőket a kerékpárosok számára.
    
Vargha Tamás, Fejér megye 1. számú választókerületének országgyűlési képviselője elmondta, hogy a székesfehérvári szakaszon még vannak hiányosságok a kerékpárúton, a fejlesztést folytatják.
    
Kontrát Károly, Veszprém megye 2. számú választókerületének országgyűlési képviselője azt emelte ki, hogy az új útszakasz gyors, biztonságos és nagyon szép természeti környezetbe vezeti a kerékpárosokat.


(MTI / Címlapkép: MTI/Bruzák Noémi)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük