Főleg lopások és kábítószeres bűncselekmények miatt intézkedtek a rendőrök a hétfőn zárult Sziget fesztiválon – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon kedden.

Azt írták: hat emberrel szemben kábítószer-kereskedelem gyanúja, tizenhét ellen pedig kábítószer birtoklása miatt indult eljárás. Lopás miatt hat, garázdaság miatt öt, súlyos testi sértés miatt egy feltételezett elkövetőt állítottak elő a fesztivál területéről, ellenük büntetőeljárás indult.
    
A BRFK közleményében hangsúlyozta: a fesztivál területének biztonságáért elsősorban a szervező és a biztonsági cég felelt, szorosan együttműködve a rendőrséggel.
    
A rendőrök egyenruhában és civilben is ügyeltek a látogatók biztonságára. A rendőrség egyenruhás állományának tagjai elektromos járművekkel láttak el szolgálatot, a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság egy hajója a nap 24 órájában cirkált a sziget körül. A jól látható rendőri jelenlét mellett a civil ruhás nyomozók a látogatók közé vegyülve dolgoztak a bűnelkövetők kiszűrése érdekében – tették hozzá.
    
A rendőrség közölte azt is, hogy csaknem 1600-an keresték fel a BRFK prevenciós pontját, ahol bűn- és balesetmegelőzési programokkal, baleseti szimulátorral, hasznos tanácsokkal és játékokkal várták a látogatókat, valamint tájékoztatást adtak a határvadászképzés és az iskolaőri pálya iránt érdeklődőknek.
    
A külső biztosítási feladatokban a BRFK mellett a Készenléti Rendőrség állománya, valamint a polgárőrség vett részt – írták.


(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük