Negyven illegális migránst találtak egy lengyel kamionban kedd hajnalban a Nagylak 2 – Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen – közölte honlapján az oláh határrendészet. Az alumíniumprofilokat szállító, lengyel rendszámú kamion Törökországból Lengyelországba tartott, amikor kevéssel éjfél után át akart lépni a román-magyar határon. A román határrendészek és a magyar rendőrök kockázatelemzés alapján alaposan átvizsgálták a bolgár sofőr által vezetett járművet, és a rakodótérben negyven embert találtak.
    
Az illegális bevándorlókat a román határrendészet székhelyére szállították, ahol megállapították, hogy török és szír állampolgárok. Azt vallották, hogy a schengeni térség országaiba szerettek volna jutni.
    
A román határrendészet beszámolója szerint az elmúlt 24 órában két másik kamionban is illegális bevándorlókat fedeztek fel a Nagylak 2 – Csanádpalota határátkelőhelyen. A török sofőrök által vezetett, Törökországban és Lengyelországban bejegyzett kamionok rakodóteréből húsz bangladesi és szomáliai bevándorló került elő, akik szintén a schengeni övezet országaiba tartottak.
    
Az oláhok hatóságai az ügyek kivizsgálásába kezdtek – közölte a határrendészet illetékese.


(MTI nyomán)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük