A cseh állam elvette 13 magáncég ki nem használt gáztároló kapacitásait – közölte David Hlustík, az ipari és kereskedelmi minisztérium szóvivője kedden a CTK hírügynökséggel. Az állam által kisajátított gáztárolók együttes kapacitása 261 millió köbméter, ebből 242 millió köbméternyi kapacitás a cseh Moravia Gas Storage és az orosz Gazprom közös tulajdonában van. Csehország éves gázfogyasztása mintegy 9,4 milliárd köbméter, ennek 98 százaléka Oroszországból származik.
    
A cseh állam lépését a júniusban életbe lépett energetikai törvény módosítása tette lehetővé. A jogszabály egyik cikkelye szerint ha a cégek nem használják ki gáztartályaikat legalább a törvény által meghatározott minimális mértékben, akkor azokat az állam kisajátíthatja. A szabályok szerint most a gáztartályok tulajdonosai kötelesek árverést rendezni, amelyen nulla értékű induló árral kihasználásra ajánlják az állam által elvett gáztárolói kapacitásaikat. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az árverés nyertesei ingyen tárolhatják az általuk beszerzett gázt, vagy esetleg ezért pénzt is kaphatnak az államtól – magyarázta a helyzetet a cseh hírügynökség.
    
A minisztériumi szóvivő szerint a Moravia Gas Storage már meg is tartotta az első ilyen árverést, azonban azon senki sem vett részt.
    
A Moravia Gas Storage összesen 448 millió köbméter kapacitású föld alatti gáztárolója a morvaországi Hodoníhoz közeli Damborice településen van, a prágai sajtó szerint ez a legnagyobb gáztároló Csehországban, és egyike a legmodernebbeknek Európában. A gáztárolót 2,5 milliárd korona befektetéssel néhány éve építtette a Vladimír Komárek többségi tulajdonában lévő KKCG befektető csoport. Később az orosz Gazprom 15 évre kibérelte a tartály kapacitásainak nagyobbik részét. Az oroszok ezért 7,5 milliárd koronát fizettek a cseh cégnek. Jelenleg a tároló feltöltöttsége 36 százalékos – írja a CTK.
    
A KKCG felajánlotta a cseh államnak, hogy vegye meg a Damborice gáztároló részvényeit. A szakminisztérium szerint a tárgyalások még folyamatban vannak.
    
Csehországban a gáztárolók többsége az RWE Gas Storage társaság tulajdonában van. Ezek telítettsége a sajtóban megjelent értesülések szerint mintegy 90 százalékos.


(MTI nyomán)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük