Államalapító Szent István-emlékérem és -díj kitüntetéssel jutalmazták Juhász Judit rádiós újságírót, Székesfehérvár civil díját kedden adták át.

Spányi Antal megyés püspök, a civil elismerés kuratóriumának elnöke az ünnepségen arra hívta fel a figyelmet, hogy “az igazi érték megmarad, az igazi érték időtálló”. Azt mondta, a kitüntetés 2004-es alapításakor a Szent István-i értékrend hangsúlyozása volt a cél, az, hogy olyan ember kapja a díjat, aki életével és tevékenységével is példát tud mutatni az egész magyar társadalomnak. Hozzátette: olyan embereket akartak díjazni, akik életükkel, helytállásukkal, küzdelmeikkel, a maguk állhatatos törekvéseivel mindig képesek voltak a Szent István-i, maradandó értékrend mellett kiállni.
    
A díjazottat Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára méltatta. Ismertette: Juhász Judit a közgazdász diploma megszerzése után elvégezte a Magyar Újságírók Országos Szövetségének újságíró-iskoláját, szakmai pályafutását a Magyar Rádiónál kezdte, ahol csaknem két étvizeden át szerkesztő-riporterként, majd főmunkatársként dolgozott. Az első szabadon választott magyar kormánynak négy évig szóvivője, majd a Westel Rádiótelefon Kft. PR-igazgatója, később a Magyar Rádió műsorokért felelős alelnöke volt. 2001-től a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtófőnöke, ezt követően a Magyar Katolikus Rádió alapítója és vezérigazgató-helyettese.
    
A Kazinczy-, Pethő Sándor- és Prima-díjas újságíró munkásságát 2011-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztjével ismerték el. A Magyar Művészeti Akadémia köztestületté válását követően az akadémia első sajtófőnöke, szóvivője lett. Elhivatott közéleti, közművelődési tevékenysége közül külön méltatást érdemel az Anyanyelvápolók Szövetségének kötelékében végzett áldozatos munkája, mely szervezetnek 2013 decembere óta elnöke, valamint meghatározó személyisége, alelnöke a Magyar Örökség Díjbizottságának is – ismertette az államtitkár.
    
Soltész Miklós kiemelte: a Szent István-díj a keresztény emberek elkötelezettségét is díjazza, az olyan keresztény emberekét, akik vállalják hitüket a nyilvánosság előtt, ahogyan az Juhász Judit tette és teszi.
    
Juhász Judit megmutatta – folytatta az államtitkár -, hogy a médiában lehet úgy is dolgozni, hogy “nem durva és közönséges az ember, nem a szennyet terjeszti, pláne nem abból akar népszerűséget szerezni”. “Lehet úgy is érdekes az ember, hogy a szépet mutatja be szelíden és nem harsányan mondja el az igazát” – fűzte hozzá, megjegyezve, “keresztényként igazunkért bátran kiállni a médiában is lehet”.
    
Ez jellemzi Juhász Juditot. Ez a bátorság és szelídség, egyben határozottság jellemezte a politikában is – mondta.
    
Soltész Miklós felidézte: a rendszerváltás időszaka bonyolult és összetett volt, tiszta törekvésekkel és gazemberekkel. Úgy fogalmazott: “Tudjuk, milyen nehéz volt nap mint nap kiállni kormányszóvivőként mindenki elé. A kommunizmus emlőin nevelkedett, de néhány hónap alatt dörzsölt liberális újságírókká vedlettek elé kiállni, akik lázítottak, történelmet hamisítottak, szerecsent mosdattak (.) és jó embereket hurcoltak meg.”
    
Az államtitkár megköszönte Juhász Juditnak, hogy megmutatta, “ha felkészültek vagyunk, nincs mitől félnünk, ha tudjuk és hisszük az igazunkat, nincs mitől félnünk, bármilyen hangos is a farkasfalka csaholása, (…)  keresztény hitünk mindenben megerősít”. Soltész Miklós hozzátette: “harminc évvel később, ma is hangos az ellen”, amely “kétezer éves igazságot, a teremtett világ valóságát akarja felülírni, a krisztusi békét, a nemzetek közötti egységet akarja ma is szétrombolni”. “A válaszunk megvan, és azt is tudjuk, hogyan” – jelentette ki az államtitkár.


(MTI / Címlapkép: MTI/Vasvári Tamás)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük