Takács Boglárka nagyszerű teljesítménnyel, futamgyőztesként bejutott az elődöntőbe 100 méteres síkfutásban a hétfőn kezdődött atlétikai Európa-bajnokságon.

Takács Boglárka 11.37 másodperces, idei országos csúcsánál öten is jobbat tudtak futamában, a Honvéd sprintere azonban borította a papírformát. Remek hajrával elsőnek dobta be magát a célba 11.44 másodperces idővel a müncheni Olimpiai Stadionban. Futamonként az első négy léphetett tovább az elődöntőbe, ahová Takács végül a hetedik legjobb eredménnyel került be.
    
Takács Boglárka futamgyőzelme után a közmédiának elmondta: elégedett volt a futásával az előfutamban, ahol szeretett volna úgy teljesíteni, ahogyan előtte a bemelegítést megcsinálta.
    
“Jó formában érkeztem az Eb-re, nagy élmény első felnőtt világversenyemen indulni, ráadásul egy ilyen nagy stadionban, ami számomra szintén újdonság. Az előfutamra az volt a terv, hogy jól versenyezzek, és legyek a négy továbbjutó között. A futamgyőzelem most csak ráadás volt, aminek persze nagyon örülök. Az időeredményem kezdésnek nem rossz, sőt, előfutamban kimondottan jó” – nyilatkozta.
    
A női 100 méter elődöntőit kedden este rendezik a multisport Eb keretében zajló atlétikai kontinenstornán.
    
Hétfőn még hat magyar atléta érdekelt az Eb-n, Erdélyi Zsófia és Szabó Nóra, valamint Csere Gáspár a maratoni futásban, Klekner Hanga rúdugrásban, míg az esti programban hármasugrásban Galambos Tibor és 1500-on Szögi István.


(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük