Hartbrich Leonie a második fordulóban is győzni tudott a selejtezőben, így feljutott a 64-es főtáblára női egyesben a müncheni multisport Európa-bajnokság asztalitenisz-versenyében. Az egyesben első felnőtt Eb-jén szereplő 22 éves magyar játékos – a világranglista 136. helyezettje – vasárnap szettveszteség nélkül verte finn ellenfelét, s ugyan hétfőn egy játszmát elbukott a luxemburgi Ariel Barbosával (316.) szemben, magabiztosan nyerte a csoportját.
    

“Az első kiemelt voltam a hármasban, így az volt a célom, hogy megnyerjem a csoportot. Nagyon örülök, hogy sikerült. A mai mérkőzésen vesztettem ugyan egy szettet, amit nem kellett volna, de még szerencsére belefért.” – nyilatkozott Hartbrich, aki hozzátette: júliusi betegségéből, a mononukleózisból már felépült és nagyon hálás azért, hogy itt lehet a kontinensviadalon, ahol szeretne felszabadultan játszani.
    
Hartbrich korábban női párosban is feljutott a főtáblára Bálint Bernadett oldalán.      
    
Az egyes selejtezőben 24 csoportban játszanak a versenyzők, a csoportgyőztesek egyből a 64-es főtáblára kerülnek. A másodikokra további egy vagy két mérkőzés vár az elitmezőnybe jutásért.
    
A nőknél Póta Georgina és Madarász Dóra alanyi jogon főtáblás.

    Eredmények:
    női egyes, selejtező:
    7. csoport:
Hartbrich Leonie-Ariel Barbosa (luxemburgi) 3-1 (8, -9, 3, 6)
    később:
    21. csoport:
Bálint Bernadett-Irina Ciobanu (román) 17.00

    korábban:
    férfi egyes, selejtező:
    19. csoport:
Szudi Ádám-Alex Naumi (finn) 3-2 (6, -8, -10, 9, 8)
    24. csoport:
Dimitrije Levajac (szerb)-Lakatos Tamás 3-1 (-7, 6, 3, 8)
    17. csoport:
András Csaba-Samuel Kulczycki (lengyel) 3-0 (9, 4, 7)
    12. csoport:
Majoros Bence-Jakub Zelinka (szlovák) 3-1 (6, 8, -9, 7)  
    Majoros csoportgyőztesként főtáblára jutott.


(MTI / Címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük