Tisztelt Olvasóink! Augusztus 12-i lapszámunk színes informatikai melléklettel jelentkezik.

VEZÉRCIKK:
Halálos tél


Borzalmas idők várnak Európára – és az eddigiek még csak a kezdetet jelentik, miközben a tél már most is tragikusnak ígérkezik az európaiak számára. Még a legjobb forgatókönyvek megvalósulása esetén is emberöltők óta nem látott nehézségekkel kell szembe nézzen a kontinens lakossága.


III. VILÁGHÁBORÚ


Folyamatosan lövik a zaporizzsjai atomerőművet az elborult elméjű ukránok

Úgy látszik, Csernobil után ismét egy újabb nukleáris katasztrófát akarnak Európára szabadítani. Szakértőnk segítségével alaposan utána jártunk, hogy mit jelentene a világ számára, ha egy reaktor aktív zónáját érné az ukránok egyik találata.


Hajszálra a háborútól Szerbia és “koszovó”

Európában hamarosan újabb front nyílhat meg Kelet és Nyugat háborújában.

Kína: az ukrajnai háború kezdeményezője és felbujtója az Egyesült Államok

Az Egyesült Államok volt az ukrajnai háború kirobbanásának legfőbb okozója, aki sarokba szorította Oroszországot a NATO terjeszkedésével – mondtat Zsang Hanhuj, Kína moszkvai nagykövete.


Mire játszik Washington?

Sokak – sőt, a legtöbb ember számára nem világos, mik mozgatják korunk történelmi jelentőségű eseményeit. Nézzen cikkünk kalauzolásával a színfalak mögé!


Borell nyíltan vállalja, hogy az európaiakkal fizettetné meg a háború árát

“Az Ukrajna Oroszország elleni küzdelemben való segítségnyújtásnak ára van Európa számára, amelyet a polgároknak hajlandónak kell lenniük megfizetni” – mondta az európai nemzetek sírásója.

ÓHAZA

Rétvári: az embercsempészek egyre többen vannak és egyre agresszívebbek

Az embercsempészek egyre többen vannak és egyre agresszívebbek, ezért van szükség határvadászokra – erről beszélt Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.


Tombol a cigánybűnözés Magyarországon

Tombol a cigánybűnözés Magyarországon, a bűnöző cigányok mostanra már szinte teljesen szabadon garázdálkodhatnak: rengeteg rendvédelmi erőt von el a határvédelem, és most már az ukrajnai konfliktus is.


Már az “iskolapadban” az első határvadászok

A magyar kormány határvadászokkal szándékozik megerősíteni a déli és keleti határ védelmét.

EURÓPA

Az Európán élősködő szörnyszülött – 10. rész

Az un. “európai unió” igaz, édes-hazug brüsszeli máztól mentes története. Hogyan lett a kölcsönös gazdasági előnyöket kínáló együttműködésből egy diktatórikus politikai szörnyeteg?


Európa sírásói – portrésorozat – 7. rész: Habsburg Ottó

Talán néhány olvasót meglep a név, de Habsburg Ottó bizony az “európai integráció” elkötelezett híveként több szeget vert az európai nemzetek koporsójába, mint bármely más, magyarul beszélő ember a világon. Ma már, hosszú évekkel a halála után nehéz azt kihámozni, hogy tévedésből vagy szánt szándékkal tette – de hogy kicsit alaposabban megismerjük a tetteinek hátterét, érdemes nekiveselkedni a róla szóló, két teljes oldalt foglaló mega-cikkünknek.

VILÁG


Berlusconi visszatér az olasz parlamenti politikába

Biztosra vehető, hogy a szeptemberben 85. életévét betöltő volt miniszterelnök visszatér a toppolitika legfelsőbb szintjére. A szeptember 25-én esedékes választásokon a jobbközép koalíció győzelemre számíthat, amelynek Berlusconi pártja, a Hajrá, Olaszország! is oszlopos tagja.


Adócsalásba bukhat bele a németországi miniführer, Olaf Scholz

A hatalmas szexbotrányt még megúszta, de az adócsalást – ha bebizonyosodik – már aligha fogja.

100 ÉVES A DÉL-AMERIKAI MAGYAR SAJTÓ

A dél-amerikai magyar sajtó története – XIX. rész: A kilencvenes évek vége

Száz éve kezdődött a dél-amerikai magyar sajtó története. Nem kevesebbre vállalkoztunk, mint hogy felgöngyölítjük a kontinens magyar kolóniáinak teljes sajtótörténetét ebből a jeles alkalomból. Tartsanak velünk! Ígérjük, izgalmas utazás vár ránk téren és időn át…

Végéhez közeledik utazásunk: ezúttal a kilencvenes évek végére kalauzoljuk el Önöket.


DÉL-AMERIKA


Programajánló – Augusztus 20

Több Szent István napi program várja a dél-amerikai magyarokat az idei évben is, az ezekkel kapcsolatos információkat igyekeztünk tételesen összeírni Olvasóink számára.


Brazília tárgyalásokat kezdeményezett újabb Gripenek vásárlásáról

Brazília eredetileg 36 darab – 28 egy-, és 8 kétüléses könnyű harci repülőgépre szerződött. Micael Johansson, a Saab AB vezérigazgatója a vállalat féléves pénzügyi eredményeinek prezentálásakor elmondta, hogy Brazília a jelenleg érvényben lévő szerződését 4 opciós géppel bővítené, továbbá tárgyalásokat kezdeményeztek további 26 gép vásárlásáról.


Hivatalba lépett Kolumbia első baloldali elnöke

Hogy mit hoz a rendkívül csekély többséggel megválasztott szélsőbaloldali elnök mandátumi ideje, azt ma még csak találgatni lehet.

IT

Augusztus 12-i számunk színes informatikai melléklettel jelentkezik.


Világpremier: szerkesztőségünkben az MSz-2024-es számítógép prototípusa

A két év múlva megjelenő, magyar fejlesztésű számítógép egyik legelső működő prototípusa járt a Dél-amerikai Magyar Hírlap szerkesztőségében.


Joe Biden aláírta a félvezetőipari beruházásokat ösztönző csomagot

Nem vagyunk biztosak benne, hogy tudatában volt, mit ír alá – vagy hogy ki volt, aki aláírta – de attól még tény: 52 milliárd dolláros támogatást jelenet a szektor amerikai szereplői számára a csomag. Az ismét “kézfogási anomáliákkal” küzdő, időskori leépülésben szenvedő elnök intézkedése nyomán 2025-2026 környékén indulhat növekedésnek az amerikai félvezetőipari kibocsájtás.


Brutális teljesítmény

Az AMD Threadripper Pro 5995WX jelzésű processzora járt a tesztlaborunkban.


40 éves a Commodore 64 számítógép

Négy évtizede, 1982 augusztusában indult világhódító útjára a máig legnagyobb példányszámban eladott számítógép. Sokunk első számítógépe volt, komoly informatikai karrierek indultak el a rajta szerzett alapokon. A legtöbb ’70-es, ’80-as években született ember ezzel a számítógéppel lépett be a kézzel fogható informatika korába.


Ethereum Merge

Eljött az idő. Eljött az idő? Az Ethereum hálózat közelgő “rendszerváltása” tartja lázban a kriptovaluta-piacokat – na és persze a jövedelmüktől megfosztott bányászokat.

MÉDIA

A Dél-amerikai Magyar Rádió (DAMR) felkészül a rövidhullámú sugárzásra

Realizálódni látszanak a kontinens egyetlen magyar nyelvű rádiójának kontinentális sugárzásra vonatkozó tervei.


DAMTV – Három hetes szünetre megy a Szieszta

Három hetes szünetre megy a DAMTV egyik legnépszerűbb műsora, a Szieszta. A pihenő után megújult stúdióból, de a megszokott tartalommal jelentkezik majd a műsor.


DAMTV – Szeptembertől német nyelvű feliratozás több műsoron

A korábbi tesztek után mostantól minden hétvégi hírműsor választható német nyelvű felirattal lesz ellátva. Német nyelvű feliratok lesznek választhatóak a péntek esti Fieszta című műsorhoz is. A feliratozás bevezetését a chacói magyar kolóniára érkező németajkú telepesek növekvő száma indokolta.


Az orosz nyelvű rádió- és televíziócsatornáinak vételéről


Számos olvasónk érdeklődött az orosz adók európai és dél-amerikai vételi lehetőségeiről. Összegyűjtöttük számukra az információkat.

SPORT

Európa bajnokságok hete

Izgalmas hete lesz Európában a sportok szerelmeseinek: nem csak vizes Európa bajnokság, de multisport Eb is lesz – sajnálatos módon a vizes kontinensviadalhoz hasonlóan ismét csak csonka kivitelben – Münchenben.


Magyarország végleg feladhatta az olimpiarendezés szándékát

Úgy fest, Budapest nem lesz házigazdája a 2036-os játékoknak sem.


Búcsúzott a Fradi a BL-től

Jó néhány tízezer euróval szegényebben, kellemetlen vereség után volt kénytelen búcsúzni a Ferencváros a Bajnokok Ligájától. A magyar bajnokcsapa számára azonban nem ért véget a küzdelem az európai porondon: az FTC a EL-ben folytathatja.


Három érem a csonka vizes Eb nyitónapján

Mindjárt teljes is a sorminta: egy arany, egy ezüst és egy bronzérmet nyertek sportolóink csütörtökön.

EGYÉB TÉMÁINKBÓL

Heti szubjektív – Lantos István főszerkesztői jegyzete

Lenni, vagy nem lenni? Ez itt már a kérdés, Európa!

OLVASÓI LEVELEK

Bármely előfizetőnk írhat közérdeklődésre számot tartó olvasói levelet a Dél-amerikai Magyar Hírlapba. A beküldött cikket a rendelkezésre álló hely függvényében közöljük, amennyiben megfelel a jó ízlés alapvető követelményeinek és a hatályos paraguayi jogszabályoknak. Kérjük, a hagyományos levélben történt megkereséskor is tüntesse fel a telefonszámát vagy online elérhetőségeit az esetlegesen szükségessé váló szerkesztői egyeztetésék miatt.


Egyre nehezebb az élet Argentínában

Buenos Aires-i előfizetőnk cikke.

Saját cikkeket a hirlap@dam.hu email-címre, vagy a szerkesztőségbe postai úton beküldve adhat le.

Bővebben sok más egyéb érdekes témával együtt a Dél-amerikai Magyar Hírlap 2022 augusztus 12-i lapszámában!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük