Kábítószert találtak Nancy Pelosi amerikai házelnök férjének vérében – írta az Origo csütörtökön.

A portál a V4NA nemzetközi hírügynökségre hivatkozva közölte: bírósági dokumentumokból kiderült, hogy Paul Pelosi szervezetében kábítószereket találtak a rendőrök, miután letartóztatták, mert autójával balesetet okozott Kaliforniában.
    
Nancy Pelosi “multimilliomos férjéről kiderült, hogy nemcsak alkoholt ivott, amikor autóba ült és balesetet okozott, hanem kábítószert fogyasztott” – derül ki a bíróság dokumentumaiból a portál közlése szerint.
    
Megemlítik azt is, hogy a jelentések szerint letartóztatása során a férfi megpróbált átadni a helyszínelő rendőröknek egy rendőrségi udvariassági kártyát, amit “rendszerint azért kapnak egyes jó kapcsolatokkal rendelkező személyek, hogy megússzák a kisebb szabálysértéseket”.
    
A dokumentumok szerint Pelosi “állítólag az alkoholos befolyásoltság jeleit mutatta” a helyszíni tesztek során, és a rendőrök az alkoholmérgezés objektív jeleit és tüneteit észlelték rajta. A férfi a baleset utáni reggelen letette az 5 ezer dolláros óvadékot, és kiszabadult a fogdából – olvasható a portálon.
    
Nancy Pelosi egyik szóvivője leszögezte, a házelnök az ország másik felében tartózkodott a baleset idején – írta a V4NA-ra hivatkozva az Origo.


(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük