Zajlik a határvadászok toborzása; rövidesen megkezdődhet az első 2200 ember felvétele és kiképzése, így a határon jelenleg szolgálatot teljesítő katonák és rendőrök visszatérhetnek majd alakulataikhoz – közölte a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatornán szerda reggel.
    
Bakondi György kiemelte, nagyon összetett és egyre veszélyesebb a magyar határőrizet helyzete.
    
Közölte: naponta látnak a déli határhoz közeledő fegyveres migránscsoportokat. A határ túloldalán előfordul fegyverhasználat is, harcolnak egy-egy határszakasz ellenőrzéséért, s ezeknek az összetűzéseknek nem egyszer sebesültjei, halottjai vannak. Ezen a határszakaszon több mint 132 ezer határsértőt fogtak el az idén, háromszor annyit, mint a múlt év azonos időszakában, és mintegy ezer embercsempészt, ez pedig a tavalyi kétszerese – ismertette a szakember.
    
Hozzátette, eközben az ukrán határon is nagy a nyomás. Már összesen több mint 865 ezren, naponta átlagosan több mint 10 ezren menekültek a háború elől Magyarországra. Ez nehéz, tartós és költséges feladat a magyar katonai, rendvédelmi, önkormányzati és karitatív szervezetek számára – mondta a főtanácsadó.
    
Bakondi György kitért arra, hogy a közeljövőben osztrák-magyar-szerb migrációs célú háromoldalú tanácskozás lesz a határvédelem erősítése és fegyveres bűnözői csoportok hatékonyabb felszámolása érdekében. Ausztria 2015 óta segíti Magyarországot az illegális migráció feltartóztatásában – mondta.
    
Megjegyezte: az EU tagállamainak szemléletmódja változott a migrációval kapcsolatban 2015 óta, azonban az EU vezetése, a brüsszeli apparátus a migráció legalizálásáról beszél; nemcsak a gazdasági élet irányításában, a háborús szankciós politikában hoz hibás döntéseket, de hét éve nem vonja le azokat a megfelelő következtetéseket a tömeges, illegális migrációból, amelyek az európai emberek biztonsága szempontjából kulcsfontosságúak lennének.


(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük