Az ukrán-magyar határszakaszon 7234 fő lépett be szombaton Magyarországra, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 8865 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vasárnap az MTI-t.

A beléptetettek közül a rendőrség 364 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, ami 30 napig érvényes. Nekik fel kell keresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzése érdekében – tartalmazza a közlemény.
    
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a rendőrség honlapján azt közölte, hogy szombaton 92 ember, köztük 28 gyermek érkezett vonattal a fővárosba az ukrajnai háború elől.
    
A BRFK a Készenléti Rendőrséggel segíti az Ukrajnából vonattal érkező menekülteket. A feladatokban támogatást nyújt a Budapesti Polgárőr Szövetség is.
    
A rendőrök folyamatosan tartják a kapcsolatot a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság, a Magyar Államvasutak Zrt., a Budapesti Közlekedési Központ, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság, Budapest Főváros Kormányhivatala, valamint a segélyszervezetek munkatársaival – olvasható a közleményben.


(MTI / A címlapkép korábban készült: MTI/Balázs Attila)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük