Potápi Árpád János szerint az ukrajnai háború körülményei között a nemzetpolitikában most a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban (Tusványos) nem az új fejlesztési irányokról, hanem az eddig elért eredmények megőrzéséről kell gondolkodni.

A Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a Cselekvő nemzet című pódiumbeszélgetésen tért ki a nemzetpolitika előtt álló új kihívásokra. Mint elmondta: az elmúlt időszakban a nemzetpolitikában Tusványostól Tusványosig számolták az éveket, és a szabadegyetemen folytatott tanácskozások irányt szabtak.
    
Amióta azonban a világ belecsúszott a háborúba, “kapkodjuk a fejünket”. “Most nem az a cél, hogy meghatározzuk a következő évek fejlesztési irányait, hanem az a kérdés, hogy miként tudjuk az eddig elért eredményeket, a közösségeinket, a kiépített intézményrendszert megőrizni. Ami még fut, azt hogyan tudjuk befejezni. Hogyan tudunk minél kisebb sérüléssel kijönni ebből a helyzetből” – jelentette ki a politikus.
    
Hozzátette: a magyarok számára az a legfontosabb, hogy legyen béke és hogy ne bántsák a magyarokat. Arra is kitért, hogy ha egy albumba kellene foglalni az elmúlt 12 év nemzetpolitikai eredményeit és minden eredménynek csak egy oldal jutna, több százezer oldalas albumot kellene szerkeszteni.
    
Beszélgetőtársa, Arany Bence, a Magyar Krónika lapigazgatója azzal egészítette ki a képet, hogy míg az elmúlt években az emberek úgy érezték, a fogyasztással tudják szolgálni a jóérzetüket, most a belső forrásokban: a családban, a közösségekben kell keresni ezt a jóérzetet.
    
Jónás László, az üzleti tehetséggondozással foglalkozó Design Terminal szakmai vezetője úgy vélte: a nehezebb időszakok mutatják meg a közösségek értékét. Szerinte a következő évek kiválóak lesznek arra, hogy kiderüljön, “mi az amit mi tudunk egymásnak adni”, amíg ugyanolyan bő idők jönnek ismét, amilyenek az elmúlt évek voltak.


(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük