A magyarok számára nincs más alternatíva, mint a béke, a nemzet legfőbb kívánsága az, amit Zrínyi Miklós úgy fogalmazott meg, hogy “Ne bántsd a magyart” – mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szerdán Tusnádfürdőn, a 31. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor közéleti programjainak megnyitóján.

Potápi Árpád János azt mondta: “semmi más kívánságunk nekünk 2022-ben nem lehet, csak azt kérni, hogy sehol, sehol a világon ne bántsák a magyart. Ne bántsák itt, a Kárpát-medencében, ne bántsák Ukrajnában, Kárpártalján. Mondjuk ki végre: mi, magyarok, csak a béke mellett tesszük le a voksunkat, csak a békében vagyunk érdekeltek” – fogalmazott.
    
Potápi Árpád János szerint a Tusványosként emlegetett erdélyi rendezvénysorozaton született meg a nemzetpolitika számos  meghatározó gondolata, amely azóta valósággá vált, példaként az oktatás-nevelési támogatást, a státusztörvényt és az új Alaptörvény megszületését említette.
    
Az államtitkár kijelentette: a nemzetpolitikai év Tusványoson kezdődik, a 2023-as év nemzetpolitikai gondolatainak, eseményeinek az alapjait a Tusványoson fektetik le. Potápi Árpád János úgy értékelte: az elmúlt 12 év az elmúlt évszázad legszebb és legeredményesebb időszaka volt Magyarország és a magyar nemzet életében.
    
Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, a szabadegyetem egyik alapítója rámutatott, a Tusványos küldetése a “trialógus”, az anyaország, a külhoni nemzetrészek és a szomszédos országok közti háromoldalú párbeszéd fenntartása. Szerinte ennek az eredményeképpen tud a magyarság megerősödni, olyan Közép-Európát építeni, amely az útját kereső Európának is segíthet a helyes válaszok megtalálásban.
    
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) ügyvezető elnöke, a Tusványos másik alapítója felidézte: az első Bálványosi Nyári Szabadegyetemet 1990-ben a diktatúrából a demokráciába történő átmenet idején szervezték meg mérhetetlen szabadságvággyal, az összetartozás tudatára ébredt, útjukat, feladataikat kereső fiatalok. Az alapító szerint a Tusványos addig lehet “örök”, amíg meg tudja őrizni azon képességét, hogy válaszokat stratégiákat és cselekvési terveket tud indukálni a jövőépítéshez, az egyén, a közösség, és a nemzet szintjén.
    
Butyka Zsolt, Tusnádfürdő polgármestere a megnyitón megköszönte a Tusványosnak, hogy általa a székelyföldi kisváros – egy korábbi mottót idézve – egy hétig ismét a “világ közepe” lehet és azt ígérte: a következő években további 6,5 hektárral bővítik a tábor területét, hogy “a Tusványos Tusnádfürdőn lehessen örök”.
    
Popa Ilona főszervező a tábort évről évre megrendező két szervezet, az erdélyi Magyar Ifjúsági Tanács és a budapesti Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány nevében köszöntötte a két év kihagyás után megrendezett Tusványos résztvevőit, hozzátéve, hogy a kedd esti “nulladik napi” nyitókoncerteken mintegy nyolcezren vettek részt.
    
A “Van, ami örök” mottóval megszervezett 31. Tusványoson hét végéig több mint négyszáz közéleti és kulturális rendezvény várja az érdeklődőket.


(MTI / Címlapkép: MTI/Veres Nándor)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük