Most nem lehet szorosabb kapocs Ausztria és Magyarország között annál, hogy mindketten békét akarunk a szomszédságunkban – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön bécsi látogatásán. A háborús környezet még inkább indokolttá teszi, hogy ápoljuk és erősítsük a szövetségeket – hangoztatta.

A magyar diplomácia vezetője a Wiener Städtische Versicherungsverein biztosítótársaság székházában vett részt a bécsi Ring (Körút) második legmagasabb épülete, a 93 méter magas Ringturm magyar művész általi “becsomagolásának” megnyitóján.
    
Beszédében elmondta: súlyos kihívásokkal és nehézségekkel teli időszakot élünk, és örülnünk kell, hogy így is együtt ünnepelhetjük a partnerséget, az együttműködést, a művészetet és annak közösségteremtő erejét.
    
Kifejtette, hogy az elmúlt egy-másfél évtized több olyan kihívást hozott, amelyekből még egy is sok: háború, világjárvány, pénzügyi-gazdasági krízis, természeti katasztrófák egy időben. Ezek egyik következménye az lett, hogy a világ keleti és nyugati fele között a feszültség újra éleződni kezdett. Márpedig Közép-Európában az az ideális, ha a Kelet és Nyugat között kölcsönös tiszteletre és kölcsönös előnyökre épülő párbeszéd és együttműködés tud létrejönni. Itt nem érdekünk a blokkosodás, mert akkor a perifériára kerülünk – mutatott rá Szijjártó Péter.
    
Kifejtette: teljesen egyértelmű, hogy Ausztria és Magyarország történetének nincsen olyan fejezete, amelyet hitelesen és teljes körűen le lehetne írni a másik említése nélkül. Harminchárom évvel ezelőtt a két ország között vágtuk át a vasfüggönyt, és akkor “Kelet és Nyugat rajtunk, osztrákokon és magyarokon keresztül fogott egymással kezet” – mondta.
    
Hozzátette, hogy “ebben az új Európába szorgosan építettük az együttműködésünket”. Osztrák vállalatok ma Magyarországon a második legerőteljesebb beruházói közösséget alkotják, a kereskedelmi forgalom alapján pedig Ausztria a harmadik legfontosabb partner.
    
A magyar miniszter örömét fejezte ki, hogy hogy a Vienna Insurance Grup (VIG) biztosítói vállalatcsoport is Magyarországba fektette bizalmát, a csoport és a magyar kormány összegfogásából pedig az ország legnagyobb biztosítói vállalatcsoportja jöhetett létre. A világjárvány idején, amikor világossá vált, hogy a járvány nemcsak az emberek egészségét, hanem a munkáját is veszélyezteti, osztrák vállalatok több mint 8 ezer ember munkahelyét védték, illetve mentették meg – hangsúlyozta.
    
Szijjártó Péter köszönetet mondott a Ringturmon látható alkotást is készítő Maurer Dóra művésznőnek, a nemzet művészének, aki “mindkét országban egyaránt fantasztikusat alkotott”, és kiemelkedő életpályájával mindig segített abban, hogy a magyarok és osztrákok együttműködését és sorsközösségét szorosabbra fűzzék. Külön örömét fejezte ki afölött, hogy az osztrák fővárosban 4000 négyzetméternyi felület mutatja be az életművet, ami a határokon átívelő párbeszéd szimbólumaként jöhetett létre.
    
A magyarokat és az osztrákokat “pontosan olyan szoros, néha bonyolultnak tűnő, de mindenképpen színes és elválaszthatatlan szálak” fűzik össze, mint az Maurer Dóra alkotásának köszönhetőn mostantól a Ringturmon is látható. Büszkék vagyunk arra, hogy Magyarország az egyetlen, amelynek már két művésze kapta meg a lehetőséget arra, hogy becsomagolja a tornyot.
    
A Wiener Versicherung Gruppe (VIG) Ausztria és az egész közép-kelet-európai (CEE) régió vezető biztosítási csoportja: 30 országban mintegy 50 biztosítótársaság alkotja a csoportot.
    
A Ringturm földszintjén jelenleg Medgyaszay István (1877-1959) magyar építész munkásságát mutatja be egy kiállítás.


(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük