Mintegy 180 ezren vesznek részt az Erzsébet-táborok idei programjaiban, a tervek szerint jövőre még több táborozót fogadnak majd – közölte csütörtöki, zánkai sajtótájékoztatóján a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára.

Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára.
(MTI/Vasvári Tamás)



Hornung Ágnes elmondta, hogy 175-180 ezren pihenhetnek idén év végig a különféle Erzsébet-táborokban, köztük ottalvós, napközi, családi, erdélyi, gyógyító és diabétesztáborokban valamint az Erzsébet-karácsonyon. A két balatoni táborba, Zánkára és Fonyódligetre nyár végéig összesen 35 ezer résztvevőt várnak.
    
A 2012-ben az Erzsébet-program részeként indult Erzsébet-táborokban az elmúlt tíz esztendő alatt egymillióan vehettek részt – ismertette.
    
Minden évben vannak újdonságok, napi több mint hatvan program közül választhatnak a táborozók – közölte az államtitkár. Zánkán újdonságként cirkuszi előadás, exatlonpálya, egyházzenei koncert és digitáliskompetencia-fejlesztő programok várják a gyermekeket. Ezen kívül különböző kulturális, sport-, és ismeretterjesztő foglakozásokon lehet részt venni, Fonyódligeten pedig vízi kalandpark is kínál kikapcsolódási lehetőséget – sorolta.


(MTI / Címlapkép: MTI/Vasvári Tamás)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük