Nagyváradi Mercédesz és Fejős Anna is kikapott a selejtező keddi második fordulójában, ezzel eldőlt, hogy egyesben nyolc magyar játékos szerepelhet a szerdán kezdődő főtáblás küzdelmekben a budapesti BOK Csarnokban zajló asztalitenisz WTT Star Contender-versenyen.

A hétfőn nyitónapon a világranglistán 613. Fejős és 225. Nagyváradi is nála esélyesebb ellenfelet győzött le, és mindkettőjüknek ilyen teljesítményre lett volna szüksége a keddi második fordulóban is, Fejős ugyanis a német Sabine Winterrel (46.), míg Nagyváradi a holland Britt Eerlanddal (50.) nézett farkasszemet. Fejős három szettben alulmaradt, Nagyváradi viszont közel volt az újabb bravúrhoz, ugyanis csak döntőt játszmában, minimális különbséggel kapott ki.  
     
Hazai részről Majoros Bence, Szudi Ádám, Ecseki Nándor, Lakatos Tamás, Póta Georgina, Madarász Dóra, Bálint Bernadett és Dari Helga főtáblás egyesben.
    
Nagyváradi és Fejős délután párosban is asztalhoz állt a selejtezőben, előbbi Imre Leilával, utóbbi Dari Helgával, de ebben a számban sem sikerült nyerniük. Egy dél-koreai, illetve egy svéd kettős volt a legyőzőjük. Fejős és Dari meccslabdáról kapott ki.
    
A párosoknál az Ecseki, Szudi, az András Csaba, Lakatos, a Madarász, Póta duó és az Ecseki, Madarász vegyes páros szerepelhet a főtáblán.
    
Eredmények (a viadal honlapja alapján):
    selejtező:
    női egyes, 2. forduló:
Britt Eerland (holland)-Nagyváradi Mercédesz 3-2 (-8, 6, -10, 10, 9)
Sabine Winter (német)-Fejős Anna 3-0 (6, 5, 4)
    női páros, 1. forduló:
Li Zi On, Csoj Hjo Ju (dél-koreai)-Nagyváradi, Imre Leila 3-1 (5, -9, 9, 6)
Linda Bergström, Christona Kallberg (svéd)-Fejős, Dari Helga 3-2 (7, -7, -7, 8, 10)


(MTI / Címlapkép: MTI/Kovács Anikó)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük