Az Ukrajnai Zsidó Közösségek Szövetsége (FJCU) elnöke, Mayer Tzvi Stambler rabbi levélben fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz, melyben köszönetet mondott Magyarországnak az ukrajnai zsidó menekültek befogadásáért, egyben kifejezte reményét, hogy hamarosan sikerül megteremteni a békét Ukrajnában – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár.

A rabbi levelében úgy fogalmazott: “instabilitás és bizonytalanság idején mindennél nagyobb szükségünk van barátokra és kölcsönös támogatásra. Sajnos az utóbbi időben azt látjuk, hogy beteljesedik a Biblia baljós próféciája: “Reggel azt mondod: Bárcsak este volna! Este pedig azt mondod: Bárcsak reggel volna!”. Szörnyű és véres háború dúl Európában. Emberek milliói kénytelenek elhagyni otthonaikat, abban a reményben, hogy biztonságosabb jövőt találnak. Ezért nagyon fontosnak tartjuk, hogy Magyarország a válság első pillanataitól fogva példát mutatott a rászoruló ukránok, köztük a zsidó közösség tagjainak megsegítésében.”
    
Közölte: az Ukrajnai Zsidó Közösségek Szövetsége (FJCU) átfogó jótékonysági szervezetként működik, amely az egész országot lefedi. 162 közösséget, 36 zsinagógát, 29 zsidó iskolát, 33 óvodát, 4 jesivát üzemeltet, valamint 5 középiskolát, amelyek mindösszesen 500 ezer zsidót szolgálnak ki.
    
A háború kitörése hirtelen véget vetett ennek a rendkívüli és virágzó jólétnek, az általunk koordinált fejlesztéseknek – írja Mayer Tzvi Stambler rabbi, kiemelve: ezekben a zűrzavaros időkben különösen értékes számukra Magyarország humanitárius tevékenysége.
Felidézte, hogy a magyar kormány egy nagy területet biztosított az Ukrajnából menekülő zsidóknak, amelyen egy ideiglenes kóser menekülttábort hozhattak létre. Csaknem 500 embernek ad menedéket a 18 hektáros balatonőszödi üdülőfalu, ahol az embereket a kóser étkezés biztosításával, a különleges vallási követelmények figyelembe vételével várják, elősegítik a gyermekek oktatását, valamint gondozzák azokat a nőket és időseket, akiknek otthon kellett hagyniuk férfi hozzátartozóikat. Ezen kívül segítséget nyújtanak a menekülteknek az izraeli vagy helyi zsidó közösségekbe történő integrációhoz is.


(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük