A vasút lehet a tengeri szállítás alternatívája; erről és az ehhez szükséges fejlesztésekről is egyeztettek a résztvevők a Bulgária-Magyarország-Szerbia-Törökország közlekedési munkacsoport alakuló ülésén – mondta a technológiai és ipari miniszter kedden az MTI-nek.

Palkovics László telefonon nyilatkozott Isztambulból, azt mondta, fél éve, utolsó találkozásukkor több témában is egyeztetett török kollégájával, ezek közül az egyik a Budapest-Belgrád vasútvonallal kapcsolatos koordináció volt.
    
Kiemelte, hogy Törökország, a Selyemút legnagyobb európai állama konzorciumot hozott létre, hogy megvizsgálja, miként lehet legjobban kihasználni a török, majd utána a bolgár-szerb-magyar vasútvonalat.
    
Az orosz-ukrán háború megmutatta, hogy a korábban reálisnak tűnő közlekedési módok kevésbé lesznek járhatók, Ukrajnát el kell kerülni – mondta a miniszter.
    
Közölte: az “európai unió” jelenleg az áruk 20 százalékát mozgatja vasúton, a cél, hogy ez az arány legalább 50 százalékra nőjön 2050-re.
    
A közlekedési munkacsoportban azt vitatták meg, hogy a négy ország milyen infrastruktúrát épít ki.
    
Ugyanakkor az is fontos, hogy a teherfuvarozás járműállománya megfelelő legyen – hangsúlyozta Palkovics László, az egyik legnagyobb problémának nevezve az elavult állományt.
    
A munkacsoport résztvevői megállapodtak abban, hogy megkezdik megfelelő szerelvények gyártását, és Palkovics László arról számolt be, hogy Magyarország már bele is kezdett a folyamatba.
    
Abban is megegyeztek, hogy a személyszállítás fejlesztési lehetőségeit is megvizsgálják – közölte a tárcavezető.
    
Hangsúlyozta, hogy míg tengeren 45 nap alatt ér az áru Kínából Európába, addig vasúton ez az időtartam csupán 12 nap. A miniszter úgy fogalmazott: a mostani találkozón megteremtették a lehetőségét annak, hogy alternatív útvonalat ajánljanak a szállításhoz.
    
Palkovics László közölte, hogy legközelebb októberben egyeztetnek majd, éppen a Budapest-Belgrád vasútvonalon, egy vonaton.


(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük