Egymilliárd euró értékű innovációs alap létrehozásáról szóló megállapodást írt alá a NATO-tagállamok közül 22, köztük Magyarország a szervezet madridi csúcstalálkozóján, csütörtökön. Az alap lényege a kettős, polgári és katonai felhasználású új technológiák fejlesztésének támogatása, amelybe beletartozik például a befektetés a szövetség stratégiai céljaival összhangban ténykedő, feltörekvő technológiai vállalatokba való befektetés.
    
“Elengedhetetlen, hogy mindent megtegyünk annak érdekében, hogy naprakészek legyünk” – hangsúlyozta a dokumentum aláírása előtt a NATO főtitkára. Jens Stoltenberg kiemelte: kihívást jelent Oroszország és Kína vezető szerepe olyan területeken, mint például az űrkutatás vagy a mesterséges intelligencia.
    
Az Innovációs Alap létrehozását ellenjegyezte a többi közt Nagy-Britannia, Németország, Spanyolország, Lengyelország, Románia, Törökország és Magyarország is.
    
A pénzügyi alapot kiegészíti a NATO új innovációs mechanizmusa (DIANA), amelyet “a transzatlanti innovációs közösség fejlesztésének támogatására” hoztak létre. A DIANA egyebek mellett a mesterséges intelligenciára, a makroadatok feldolgozására, a kvantumtechnológiákra, a biotechnológiákra és az új anyagok fejlesztésére irányuló újításokra, innovációkra összpontosít. A közel 60 európai és észak-amerikai innovációs telephelyből álló hálózatot magában foglaló mechanizmus célja a kritikus technológiák terén folytatott együttműködés előmozdítása a tudományos és a civil szféra bevonásával. Ennek érdekében egy-egy regionális irodát hoznak létre a két kontinensen.


(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük