A vizes világbajnokság ünnep a versenyzőknek, ünnep a szurkolóknak és ünnep mindazoknak, akik – túl a gazdasági előnyökön – hisznek abban, hogy a sport összeköti a nemzeteket, elősegíti egymás jobb megértését és ezzel a béke ügyét szolgálja – mondta az Országgyűlés elnöke csütörtökön, amikor a budapesti vizes világbajnokság szervezőit fogadta a Parlamentben.

Kövér László, az Országgyűlés elnöke (b) és Husszein el-Musszalam, a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) kuvaiti elnöke.
(MTI/Soós Lajos)



Kövér László úgy fogalmazott: a magyar nemzet büszke arra, hogy olimpiai nemzet, az ország lélekszámához viszonyítva “miénk a legtöbb aranyérem”. Talán nem véletlen, hogy az első olimpiai úszó aranyérem egyszersmind az első magyar olimpiai aranyérem. Ez az érem egy kitűnő sportemberé: Hajós Alfrédé – mondta. Kiemelte: a magyar sportolók nagyszerű teljesítményekkel írták be magukat a vizessportok egyetemes történelmébe.
    
“Önök azért vannak itt, mert egy újabb fejezetet írnak ebbe a történelemkönyvbe” – fordult a vendégekhez, hangsúlyozva: ez a világbajnokság újra lehetőséget adott, hogy ismét valami nagyszerű dolog születhessen.
    
Kövér László a Gondviselés nagy ajándékának nevezte, hogy ilyen nehéz időkben a világbajnokság újra egymás mellé ültetette az embereket, és tudnak örülni mindannak, ami szép a sportban.
    
Magyarország büszke arra, hogy részt vehetett ennek a nagyszerű ügynek a sikerre vitelében, a szervezés munkájában – hangsúlyozta. Kövér László azt kívánta, találkozzanak minél hamarabb egy sportra sokkal alkalmasabb, békésebb világban, és írjanak akkor is történelmet.
    
Az ünnepi fogadáson részt vett Husszein al-Musszalam, a FINA elnöke, a szervezet elnöksége, a világbajnokság szervezői és Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára.  


(MTI / Címlapkép: MTI/Soós Lajos)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük