Felépült a 186 kilométer hosszú acélkerítés a lengyel-fehérorosz határon. Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő ebből az alkalomból csütörtökön az ukrajnai háború előjelének nevezte a tavaly ősszel “Minszken át” Lengyelországba tartó migrációs hullámot.

Morawiecki az északkelet-lengyelországi Kuznicában tartott sajtóértekezletet Mariusz Kaminski belügyminiszterrel, valamint Tomasz Praga tábornokkal, a határőrség főparancsnokával közösen.
    
A miniszterelnök rámutatott: Lengyelország keleti szomszédságában, Ukrajnában “a második világháború óta a legvéresebb háború” zajlik. Ennek a háborúnak, mint ma már látható, “első akkordja volt Aljakszandr Lukasenka támadása a lengyel-fehérorosz határon”, a fehérorosz elnök, valamint “az ő felettese, Vlagyimir Putyin ugyanis úgy döntöttek akkor, hogy megtesztelik a lengyel határt, az Európai Unió keleti határát”, amely felé közel-keleti, nagyrészt iszlám vallású migránsokat irányítottak – fejtette ki Morawiecki.
    
Mariusz Kaminski az Ukrajnával szembeni orosz agresszióért a Lukasenka-rezsimet is felelőssé tette. Februárban Fehéroroszországból orosz csapatok indultak Kijev felé, az onnan kilőtt rakétákkal azóta is ukrán civileket ölnek meg – érvelt.
    
Aláhúzta egyúttal: minden fehérorosz, aki Lengyelországban keres menedéket, ezentúl is megkapja.
    
A lengyel idegenrendészeti hivatal szerdai közleménye szerint a lengyelországi tartózkodási engedéllyel rendelkező fehéroroszok száma túlhaladta az 50 ezret, és ez nem foglalja magában a Lengyelországban átmenetileg, vízum alapján tartózkodókat. A fehérororoszok a külföldiek második legnépesebb csoportját képezik az ukránok után.
    
Az 5,5 méter magas kerítést a migrációs nyomás miatt kezdték el építeni. Tavaly szeptemberben határtérségre vonatkozóan belépési tilalmat is bevezettek, amely a kerítés befejezésének köszönhetően péntektől megszűnik.
    
Tavaly a lengyel-fehérorosz határszakaszon 39 714 határsértési kísérletet jegyeztek fel, míg egy évvel korábban mindössze 88-at. A csütörtöki sajtóértekezleten Praga tábornok elmondta: ez év eleje óta csaknem 6 ezer határsértési kísérletet jegyeztek fel.
    
A sajtókonferencián elhangzott: szeptember közepéig felszerelik az acélkerítést mozgásérzékelőkkel és kamerákkal is. Az elektronikus riasztórendszer összesen 202 kilométer hosszú szakaszra terjed majd ki, mert a szárazföldi szakaszon emelt acélkerítésen kívül a folyók képezte határszakaszt is őrizni fogja.


(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük