Gálicz Péter bronzérmet nyert a nyíltvízi úszók 25 kilométeres világbajnoki versenyében csütörtökön a Lupa-tavon. A szám másik magyarja, Kalmár Ákos – aki első világversenyén szerepelt ebben a szakágban -, illetve a nőknél Rohács Réka a nyolcadik helyen zárt.

A bronzérmes Gálicz Péter a célba érkezés után.
(MTI/Szigetváry Zsolt)


    
A 22 éves Gálicz a magyar küldöttség negyedik érmét szerezte a hazai rendezésű vizes világbajnokságon. A medencés úszók között Milák Kristóf 100 és 200 méter pillangón diadalmaskodott, a Lupa-tavon pedig előzőleg a magyar váltó második lett.
    
Az eredeti terv szerint 9 órakor rajtolt volna a mezőny – előbb a férfi, aztán a női -, de a hőségre tekintettel már a hét elején eldőlt, hogy 7-kor vágnak neki a versenyzők az embert próbáló feladatnak.
    
A férfiaknál 25-en ugrottak a vízbe, köztük a pályafutása első nagy nemzetközi nyíltvízi versenyén induló “medencés” Kalmár Ákos, illetve Gálicz Péter, míg a 16 fős női mezőnyben csak Rohács Réka képviselte a magyar színeket, mivel a váltóval ezüstérmes, 10 kilométeren hatodik Olasz Anna nem vállalta az indulást.
    
Kalmár rögtön a rajt után az élre állt, igaz, néhány úszót – köztük Gálicz Pétert is – leszámítva szinte a teljes mezőny tartotta vele a tempót. Az utolsó körhöz érkezve azonban csatlakozott a “csapathoz” Gálicz is. Az élmezőny a szokásoknak megfelelően az utolsó kilométerre hagyta a döntést, Kalmár ekkor tíz másodperces hátrányba került és visszaesett a nyolcadik helyre, Gálicz viszont feljött a hatodikra.
    
Az utolsó ellenőrző pont után – 900 méterrel a vége előtt – a két magyar egymás mellett a hatodik és a hetedik helyen úszott, a véghajrára mindketten úgy érkeztek meg, hogy elérhető volt a dobogó. Az utolsó erőtartalékokkal Gálicz sáfárkodott tökéletesen és simán szerezte meg a harmadik helyet.
    
Győzött az olasz Dario Verani, miután lehajrázta a legutóbbi két világbajnokságon aranyérmes francia Axel Reymondot.
    
“Nehéz szavakat találnom, hiszen úgy készültem, hogy a hatodik-nyolcadik hely környékén végzek majd, amivel elégedett is lettem volna. Szeretném mindenkinek megköszönni, aki akár itt a helyszínen, akár a televízió előtt végignézte ezt az öt órát, az edzőimnek, akik felkészítettek, az edzőtársaimnak és a szüleimnek, akiknek a támogatása nélkül biztosan nem sikerült volna” – nyilatkozott a vegyes zónában rendkívül boldogan Gálicz, aki külön kiemelte a profi pályafutását már befejező Székelyi Dánielt, akitől rendkívül sokat tanult a nyíltvízi úszás rejtelmeiről az együtt töltött három évben.
    
Kalmár Ákos elmondta, nagyjából ilyen eredményre számított, ugyanakkor sok hibát elkövetett, ami annak tudható be, hogy ez volt az első ilyen jellegű versenye.
    
A nőknél Rohács a táv feléhez érve az első tíz között tempózott, öt kilométerrel a vége előtt viszont a három nagymenő, a négyszeres győztes és címvédő, 5 kilométeren első brazil Ana Marcela Cunha, a 10 kilométeren szerdán aranyérmes Sharon van Rouwendaal, illetve a német Lea Boy némileg ellépett a többiektől. A fiatal magyar így is tíz másodpercen belül volt hozzájuk képest.
    
A 22 esztendős Rohács egy kilométerrel a vége előtt “fogyott el” egy kicsit, ekkor közel másfél perces hátrányba került és nem tudott a legjobbakkal tartani. Az élen Cunha, Boy és van Rouwendaal óriási csatát vívott az aranyéremért, végül a dél-amerikai célfotóval diadalmaskodott, megszerezve ezzel pályafutása ötödik vb-elsőségét ebben a számban.
    
Rohács a vegyes zónában elmondta, túlzás lenne ugyan kijelenteni, hogy nem volt olyan nehéz ez a verseny, ugyanakkor előzetesen sokkal rosszabbra számított. Hozzátette, alapvetően elégedett a helyezésével, ugyanakkor sajnálja, hogy a táv utolsó szakaszában nem tudott reagálni a riválisok iramváltására, ha ez sikerül neki, akár előrébb is végezhetett volna.
    
A férfiaknál öten, a nőknél ketten adták fel a versenyt.

A győztes olasz Dario Verani (k), a második helyezett francia Axel Reymond (b) és a bronzérmes Gálicz Péter a férfi nyíltvízi úszók 25 kilométeres versenyének eredményhirdetésén a vizes világbajnokságon a budakalászi Lupa-tónál 2022. június 30-án.
(MTI/Szigetváry Zsolt)



    Eredmények:
    nyíltvízi úszás, férfi 25 km, világbajnok:
    ——————————————
   Dario Verani (Olaszország) 5:02:21.5 óra
2. Axel Reymond (Franciaország) 5:02:22.7
3. GÁLICZ PÉTER 5:02:35.4
…8. KALMÁR ÁKOS 5:03:51.1

    nyíltvízi úszás, nők, 25 km, világbajnok:
    —————————————-
   Ana Marcela Cunha (Brazília) 5:24:15.0 óra
2. Lea Boy (Németország) 5:24:15.2
3. Sharon van Rouwendaal (Hollandia) 5:24:15.3
…8. ROHÁCS RÉKA 5:26:28.6


(MTI / Címlapkép: MTI/Szigetváry Zsolt)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük