A madridi csúcstalálkozón meghozandó döntések határozzák meg a következő évtized nemzetközi biztonságát – jelentette ki a NATO főtitkára szerdán a spanyol fővárosban, az észak-atlanti szövetség állam-, illetve kormányfőinek kétnapos találkozóját hivatalosan megnyitó beszédében.

“Nagyon fontos döntéseket hozunk a NATO megerősítésére egy veszélyesebb, versengőbb világban, ahol olyan tekintélyelvű országok, mint Oroszország vagy Kína, nyíltan megkérdőjelezik a szabályokon alapuló nemzetközi rendet” – fogalmazott Jens Stoltenberg a találkozó első munkaértekezletének kezdetén.
    
A szövetségesek megállapodnak a NATO új stratégiai koncepciójában, amely megerősíti a szervezet elrettentési és védelmi képességét, növeli katonai erejének létszámát, valamint garantálja a kellő forrásokat a biztonságot fenyegető kihívásokkal szemben – tette hozzá.
    
“A NATO ajtaja továbbra is nyitva áll” – hangsúlyozta a főtitkár, és megerősítette, hogy a szövetség hivatalosan is fel fogja kérni Finnországot és Svédországot a csatlakozásra, miután Törökország feloldotta vétóját, és beleegyezett a két északi ország NATO-tagságának támogatásába.
    
Stoltenberg közölte: a csúcs résztvevői megállapodnak egy Ukrajnának nyújtandó átfogó segélycsomagról is. “Folytatjuk példa nélküli segítségnyújtásunkat, hogy Ukrajna megvédhesse magát” – mondta, hozzátéve, hogy az ukrán nép bátorsága inspiráció az egész világ számára.
    
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök videokapcsolaton keresztül részt vesz a zárt ajtók mögött zajló munkaértekezleten.
    
“A világ ránk figyel, mutassuk meg egységünket és összetartásunkat” – fogalmazott az eseménynek otthont adó Spanyolország miniszterelnöke bevezető beszédében.
    
Pedro Sánchez hangsúlyozta: a következő két nap döntései határozzák meg a jövőt, a kihívásokra adandó sikeres választ. “Meg kell erősíteni szövetségünket” – jelentette ki, és fontos mérföldkőnek nevezte, hogy újabb két ország csatlakozhat hamarosan az Észak-atlanti Szerződés Szervezetéhez.


(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük