Klímasemlegesség elérését tervezi 2050-re az észak-atlanti szövetség – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár kedden Madridban, a szervezet állam- és kormányfőinek csúcstalálkozójához kapcsolódó nyilvános fórumon.

Az ismertetett elképzelés szerint a célt két szakaszban valósítaná meg az Észak-atlanti Szerződés Szervezete; a katonai és civil tevékenysége által kibocsátott “üveghatású” gázokat 2030-ra, a jelenlegihez képest 45 százalékkal mérsékelné, majd újabb húsz évvel alatt csökkentené nullára.
    
Jens Stoltenberg hangsúlyozta a szövetség felelősségét a klímaváltozással kapcsolatban, és a célkitűzés elérésében döntőnek nevezte a fosszilis tüzelőanyagok használatának elhagyását.
    
Mint mondta, a jelenleg zajló technológiai forradalomnak köszönhetően a jövő katonai járművei nem függnek majd fosszilis energiaforrásoktól.
    
A NATO-főtitkár kitért arra, hogy az ukrajnai háború megmutatta, milyen veszélye van “a túlzott függésnek egy tekintélyelvű rezsim nyersanyagaitól”.  
    
Szavai szerint Oroszország a “kényszer fegyvereként használja az energiahordozókat”, ezért szükséges mielőbb megszüntetni az orosz földgáz- és kőolajfüggőséget. A forrásokat és a beszállítókat is diverzifikálni kell – tette hozzá.
    
Jens Stoltenberg kitért arra, hogy a madridi csúcstalálkozón elfogadandó új stratégiai koncepcióban a szövetségesek rögzíteni kívánják: a klímaváltozás korunk egyik kihívása, mivel a szélsőséges időjárás konfliktusok okozója is egyben.


(MTI nyomán)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük