A kormány elfogadhatatlannak tartja és a leghatározottabban elutasítja, hogy a Ryanair az extraprofit-különadóját “visszamenőlegesen is át akarja hárítani az utasaira” – mondta a kormányszóvivő kedden a Facebookon megosztott videójában. Szentkirályi Alexandra hangsúlyozta: a kormány elvárja, hogy az extraprofit-különadókat minden vállalat maga fizesse meg, ne terhelje tovább a lakosságra, a háború árát ugyanis nem a magyar családoknak kell megfizetniük.
    
“A mi politikánk középpontjában a magyar családok állnak és mindenkitől elvárjuk a tisztességes és jogkövető magatartást. Elvárható, hogy azok, akik ebben a nehéz helyzetben az árak, a kamatok emelkedéséből következően extraprofitra tesznek szert, segítsék a magyar gazdaságot, segítsék a magyar embereket és járuljanak hozzá az ország védelmi költségeihez akár rezsivédelemről, akár honvédelemről legyen szó” – mondta a kormányszóvivő.
    
A videóban Kupeczki Nóra alkotmányjogi jogalkotásért és fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár emlékeztetett: a kormány fogyasztóvédelmi eljárást indított a légitársasággal szemben, de ezen túl több mint 150 olyan ügy van, amelyeket fogyasztói bejelentés alapján vizsgáltak meg többségében járattörléssel, nem megfelelő tájékoztatással, poggyászkezeléssel és az utasokkal folytatott kommunikációval kapcsolatban.
    
Hozzátette: a rendkívüli ellenőrzés egyelőre csak a Ryanairt érinti, de a kormány folyamatosan figyeli “az egyes vállalatokat”.
    
Sára Botond kormánymegbízott a facebookos videóban azt közölte, hogy a kormányhivatal a magyar állampolgárok védelmében június 10-én azonnali fogyasztóvédelmi eljárást indított a Ryanair légitársasággal szemben, amiért az utasokra hárítja át az extraprofit-különadót. A vizsgálat jelenleg folyamatban van – fűzte hozzá.
    
“Az átfogó vizsgálat során megnézzük többek között azt is, a cég folytatott-e tisztességtelen gyakorlatot, megtévesztette-e az utasokat” – jelezte Sára Botond.
    
Ha bebizonyosodik a jogsértés – tette hozzá -, a kormányhivatal fogyasztóvédelmi bírságot szab ki.


(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük