A magyar kormány támogatásával sikerült a bölcsődétől az egyetemi szintig terjedő teljes magyar oktatási struktúrát kialakítani Erdélyben – mutatott rá Potápi Árpád János szombaton, miután Nyárádszeredában felavatták a római katolikus óvodai napközi otthont.

Az MTI-nek telefonon nyilatkozó nemzetpolitikai államtitkár felidézte: nyárádszeredai köszöntő beszédében arra utalt, hogy az óvodaavatással egyidőben tartották Marosváráshelyen a 22 éve alapított, magyar állami támogatással működő Sapientia egyetem tanévzáró ünnepségét. Megállapította: a negyedik üteménél tartó Kárpát-medencei óvodafejlesztési programnak köszönhetően sikerült immár egy teljes magyar oktatási struktúrát kialakítani és megerősíteni Erdélyben.
    
“Jó látni ezeket a sikereket. Ha minden eredményt, amit az elmúlt 12 évben elértünk, egy-egy lapra írnánk – és csak a beruházásokról beszélek, nem programokról, hanem kész, megfogható felújításokról, beruházásokról – akkor egy százezer oldalas könyvet, kiadványt olvashatnánk” – mondta a nemzetpolitikai államtitkár.
    
Hozzátette: a Nemzetpolitikai Államtitkárság által öt és fél éve indított óvodafejlesztési program révén megvalósult beruházások (felújítások és új épületek) száma az ezret közelíti a Kárpát-medencében. Erdélyben 103 új óvoda épült és 376 újult meg a program keretében mintegy 33 milliárd forintból.
    
Potápi Árpád János szerint a térségben kialakult, Magyarországon nem igazán érzékelhető gazdasági nehézségek miatt most az a legfontosabb, hogy a megkezdett beruházásokat mindenütt be lehessen fejezni.
    
A nyárádszeredai római katolikus templomkertben 205 millió forintos magyar állami támogatással megépült, szombaton felavatott Márton Áron Ház alapkövét 2019 februárjában tették le. Az ingatlanban két foglalkoztató szoba, két hálóterem, orvosi szoba, konyha és vizesblokk kialakítása révén teremtettek korszerű feltételeket az óvodások nevelésére és ellátására.
    
Szintén a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében épült meg Nyárádszeredában a református bölcsőde, amelyet tavaly adtak át.


(MTI / A címlapkép illusztráció: MTI/Kiss Gábor)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük