Potápi Árpád János szerint a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) legnagyobb sikere az, hogy eredményei révén az erdélyi magyarság megmaradását szolgálja, arra sarkallja az itteni magyarokat, hogy boldogulásukat szülőföldjükön keressék. A Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára szombaton beszélt erről Marosvásárhelyen, a Sapientia EMTE tanévzáró ünnepségén, a tanintézmény 21. tanéve végzős évfolyamának ballagásán.
    
A politikus gratulált az egyetem tanárainak és hallgatóinak ahhoz, hogy a Sapientia megkapta a román felsőoktatási minőségbiztosítási ügynökség (ARACIS) legmagasabb szakmai besorolását: a kiemelt bizalmi minősítést. Azt ígérte, Magyarország kormánya a továbbiakban is hozzájárul mind a nagyobb építkezések, mind a működés forrásainak biztosításához.
    
Potápi Árpád János rámutatott: az idézettség, a tudományos fokozatok, az elnyert díjak számszerűsíthetők, de ugyanilyen fontos az egyetem működésének nehezebben mérhető hozadéka.
    
“Ha a Sapientia közössége megmarad a szülőföldjén, akkor feltételezhető, hogy megtalálták itt számításukat, boldogok és elégedettek azzal, amit Erdély ma nyújtani tud. Fontos mutatója lesz ennek az idei népszámlálás eredménye is” – jelentette ki a nemzetpolitikai államtitkár, aki szerint a cenzus nemzetiségi, anyanyelvi és felekezeti adataiból következtetni lehet majd arra, mennyire elégedett szülőföldjén az erdélyi, partiumi, bánsági magyarság.
    
Megállapította: a több mint két évtizede alapított EMTE működése egy emberöltőhöz közeledik, ami számvetésre és további célok kitűzésére késztet.
    
“Legyen a célunk a szülőföldjén sikeres, boldog és elégedett magyarság. Magyarország kormánya részéről a szülőföldön való megmaradást egy erős intézményrendszer kiépítésével tudjuk támogatni. Ez a bölcsődétől, óvódától az egyetemig segíti azt, hogy az új nemzedék anyanyelvű közegben nőhessen fel, ismerhesse meg a kultúráját és szerezhessen versenyképes tudást” – mondta a nemzetpolitikai államtitkár, ugyanakkor arra bíztatta a végzősöket, ismerjék meg szülőföldjüknek azon szépségét, amely minden magyart Erdélybe vonz.
    
Tonk Márton, a Sapientia EMTE rektora arról beszélt, hogy az elért szakmai minősítés kötelezettség is, egy olyan szint, amelyet most már meg kell tartania az egyetemnek ahhoz, hogy aulája évtizedek múlva is tele legyen hallgatókkal. Kifejtette: az erdélyi magyarságra összpontosító intézményként a Sapientia “regionális” egyetem, de ezt szakmai, tudományos, kutatási tekintetben nem engedheti meg magának, hiszen teljesítményét mindig a romániai és az európai egyetemekkel fogják összemérni.
    
Kató Béla erdélyi református püspök, az egyetemet létrehozó Sapientia Alapítvány elnöke az ünnepségen elmondta: az alapítók – az erdélyi magyar történelmi egyházak – célja az volt, hogy szülőföldjén biztosítsanak teljes körű anyanyelvű felsőoktatást az erdélyi magyarságnak, olyan, Európában is elismert magyar értelmiséget képezzenek, amely meg tudja teremteni ennek a régiónak a gazdasági, kulturális közösségi életét. Vállalt feladata teljesítéséhez a Sapientia “folyamatosan és programszerűen” mindig megkapta a magyar kormánytól azt, amire szüksége volt – mutatott rá az alapítvány elnöke.
    
A Sapientia EMTE-t és a vele partnerségben működő nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemet (PKE) évente 4,5 milliárd forinttal támogatja a magyar állam. A 2001-ben alapított intézményben jelenleg 2245 diák tanul 32 alap- és 12 mesterszakon, a következő tanévtől pedig újabb mesterszakkal bővül az oktatási kínálat.


(MTI / A címlapkép korábban készült: MTI/Kiss Gábor)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük