A címvédő Vasas Óbuda nem indul a női röplabda Közép-európai Ligában (KEL), a kétszeres győztes Békéscsaba azonban ott lesz a sorozat 2022/23-as idényében. A 2017-ben és 2018-ban aranyérmes viharsarki együttes pénteken közösségi oldalán közölte, hogy ismét rajthoz áll a regionális bajnokságban.
    
A klub legutóbb a 2018/19-es szezonban lépett pályára a KEL-ben, akkor azonban a négyes döntő rendezési jogát illetően kialakult méltatlan helyzet miatt már a final fourra sem utaztak el a békéscsabaiak, és kijelentették, amíg nem változik a liga vezetőségének összetétele, nem állnak rajthoz a sorozatban. A KEL-ben tavasszal került sor tisztújításra.
    
A liga következő kiírására a szlovén, horvát és osztrák élcsapatok mellett az ukrán és az izraeli bajnok is nevezett.
    
A címvédő Vasas ügyvezetője, Sarlós Márton az MTI érdeklődésére elmondta, a mostani szezonban a klub elsődleges célja, hogy a selejtezőből feljusson a Bajnokok Ligája főtáblájára. Mivel egyelőre nem lehet megjósolni, hogy pontosan hány találkozó vár majd a szezon során a gárdára az elitsorozatban – a főtáblás szereplés további hat összecsapást jelentene -, nem akarták magukat túlvállalni a regionális ligában való szerepléssel.


(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük