Az olimpiai bronzérmes magyar férfi kardcsapat könnyedén legyőzte a lengyeleket, a női tőregyüttes viszont simán kikapott ugyancsak a lengyelektől a negyeddöntőben az Antalyában zajló vívó Európa-bajnokság hétfői versenynapján, így előbbi az elődöntőbe jutott, utóbbi pedig az 5-8. helyért folytathatja a küzdelmeket.
    
A Szilágyi Áron, Szatmári András, Gémesi Csanád, Decsi Tamás összeállítású kvartettből előbbi három vívott a negyeddöntőben, melyben villámrajtot vett a válogatott, három pár után már tíz tussal vezetett, s végül 45-32-re győzött. A fináléba jutásért a franciákkal csap majd össze a legutóbbi kontinensviadalon ezüstérmes csapat.
    
A Kondricz Kata, Lupkovics Dóra, Pásztor Flóra, Pöltz Anna összetételű tőregyüttesben ezúttal az egyéniben negyeddöntős Kondricz visszafogottabban teljesített, első asszóját 5-1-re, a másodikat pedig 5-0-ra bukta el. Ez utóbbi a meccs ötödik asszója volt, ami után 19-11-re vezetett a lengyel csapat, mely a folytatásban magabiztosan vívott és 45-31-re nyerte meg a meccset.

    Eredmények:
    férfi kard, csapat, negyeddöntő:
    ——————————–
Magyarország-Lengyelország 45-32
Franciaország-Románia 45-42
Törökország-Olaszország 45-37
Ukrajna-Németország 45-44

    női tőr, csapat, negyeddöntő:
    —————————–
Lengyelország-Magyarország 45-31
Franciaország-Ukrajna 43-38
Olaszország-Románia 45-20
Németország-Spanyolország 45-24


(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük