Magyarország három helyet lépett előre a legfrissebb nemzetközi versenyképességi ranglistán – közölte hétfői Facebook-bejegyzésében Varga Mihály pénzügyminiszter.

Emlékeztetett: a Nemzeti Versenyképességi Tanács 2017-ben kezdte meg munkáját, akkor az 52. helyen volt Magyarország a svájci IMD versenyképesség-kutató intézet rangsorában. Azóta 13 helyezést javítva a 39. helyre lépett előre az ország, ami az eddigi legkedvezőbb eredmény.
    
“A tanács munkájának köszönhetően jelentős adó- és adminisztrációcsökkentéseket hajtottunk végre, erősítettük a digitalizációt és az elektronikus ügyintézést, könnyítettük a foglalkoztatás és a beruházások feltételeit” – írta a miniszter, és hozzátette: ezek az intézkedések jelentősen hozzájárultak a versenyképesség javításához.
    
“Bár a munka eredményes volt – a visegrádi országok közül előzzük Szlovákiát és Lengyelországot is – van még tere az előrelépésnek” – fogalmazott.
    
Az új kormányzati ciklussal a Nemzeti Versenyképességi Tanács befejezte tevékenységét, a versenyképesség javítása a gazdaságfejlesztési miniszter vezetésével folytatódik. “A tanács tagjainak ezúton is köszönöm az értékes munkát” – zárta bejegyzését Varga Mihály.


(MTI / A címlapkép korábban készült: MTI/Soós Lajos)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük