Kecskeméten és Kunszentmiklóson parkoló autók nemesfémet tartalmazó katalizátorait lopkodta három cigány férfi, emiatt vádat emeltek ellenük.

A Kecskeméti Járási Ügyészség vádirata szerint a három kunszentmiklósi férfihez 13 katalizátorlopás köthető 2020 decembere és tavaly április között. A legidősebb vádlott egy kivételével valamennyi lopásban részt vett, ő értékesítette a katalizátorokat és osztotta el az értük kapott pénzt. Két fiatalabb társa négy, illetve hat esetben vett részt a lopásokban – közölték.
    
A vádlottak általában leszakították a parkoló autók kipufogóját, majd levágták a katalizátorokat, hogy a platinát és palládiumot tartalmazó alkatrészeit értékesítsék. Az elkövetők tíz járműből összesen 810 ezer forint értékű katalizátort loptak el. Három alkalommal azonban nem jártak sikerrel, mivel kétszer megzavarták őket, egy esetben pedig nem tudták kiszerelni a katalizátort.
    
A legidősebb vádlott letartóztatásban, majd bűnügyi felügyelet alatt volt, de három hónap elteltével a mozgását ellenőrző eszközt levágta magáról, a kijelölt ingatlant elhagyta és Kecskemétre távozott. Ott értesült arról, hogy a rendőrség keresi, ezért visszaindult Kunszentmiklósra, ahol a szökése után három órával elfogták, és ismét letartóztatták.
    
A büntetett előéletű vádlottakat az ügyészség üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettével, az idősebb vádlottat ezen felül fogolyszökés vétségével vádolja, és mindhármójukra börtönbüntetés kiszabását indítványozza – ismertette a főügyészség.


(MTI nyomán)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük