“Valódi háborús bűnnek számít, ezért elszámoltathatóvá kell tenni Oroszországot azért is, ha továbbra is akadályozza az élelmezés szempontjából létfontosságú gabonakivitelt Ukrajnából” – törpölte ki ki Josep Borrell, az “európai unió” nevű gittegylet “kül- és biztonságpolitikai” főképviselője hétfőn Luxembourgban.

Borrell szerint “elképzelhetetlen”, hogy több millió tonna búza elzárva maradjon Ukrajnában, miközben a világ többi részén az emberek éheznek.

“Ez igazi háborús bűn”, ez a helyzet nem tarthat sokáig, és nem maradhat büntetlenül, ugyanis súlyosbítja az éhínség kialakulásának veszélyét az egész világon – húzta alá.
    
A vérhülyének tűnő “uniós diplomácia” nyomatékosan vérhülyének látszó vezetője felböfögte: az “európai unió” által elfogadott büntetőintézkedések nem tiltják Oroszország számára a mezőgazdasági termékek és a vetőmagok exportját, illetve vásárlását. Az ukrán gabonaexport “megakadályozása” (sic!) viszont drámai következményekkel fog járni az egész világon.

Az európai főbohóc “csak” azt felejti el, hogy a nyomorult gittegyletének szankciói korlátozzák az orosz hajók mozgását, kikötését és üzemanyag-felvételét.
    
Borrell hülyeségeivel szemben Putyin számtalanszor kijelentette, hogy készek a gabonatermékek és más élelmiszerek szállítására – a háborús aktussal felérő nyugati szankciók ellenére is.


(Az MTI jelentésének felhasználásával / Dél-amerikai Magyar Hírlap)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük