A magyar együttes kéziszercsapat a nyolcadik helyen végzett három szalaggal és két labdával a vasárnapi döntőben a Tel-Avivban zajló ritmikus gimnasztika Európa-bajnokságon.

A magyar szövetség beszámolója szerint a Szabados Dóra, Farkas Júlia, Varga Lujza, Mészáros Mandula Virág, Urbán-Szabó Mónika összeállítású egységnek köszönhetően 25 év után szerepelt ismét Európa-bajnoki döntőben a magyar együttes kéziszercsapat, amely 26,300 pontot kapott a gyakorlatára.
    
Az egyéni versenyzőknél Pigniczki Fanni labdával és szalaggal is harmadik számú tartalék volt, de végül nem lépett szőnyegre.
    
“Egy hónappal ezelőtt Bukarestben még nem volt kész ez a gyakorlat, ehhez képest a lányok ma már fináléztak. A döntőben hibáztak, volt két ejtés, de szombaton mindenki hibázott, csak mi nem, ma meg pont fordítva történt” – nyilatkozta Deutsch-Lazsányi Erika, a magyar szövetség technikai bizottságának elnöke.
    
Hozzátette: a csapat szépen helytállt, és abban bízik, hogy tovább nehezítik majd ezeket a gyakorlatokat, így ez látszani fog a pontszámokon, illetve az eredményeken.

    Eredmények:
    egyéni:
    karika, Európa-bajnok:
    ———————
   Sofia Raffaeli (Olaszország) 36,000 pont
2. Daria Atamanov (Izrael) 34,900
3. Borjana Kalejn (Bulgária) 33,900
    labda, Európa-bajnok:
    ——————–
   Kalejn 35,350
2. Raffaeli 34,250
3. Darja Varfolomeev (Németország) 33,750
    buzogány, Európa-bajnok:
    ———————–
   Raffaeli 34,550
2. Atamanov 34,250
3. Varfolomeev 33,150
    szalag, Európa-bajnok:
    ———————
   Kalejn 34,050
2. Atamanov 33,750
3. Adi Asya Katz (Izrael) 32,600

    együttes kéziszercsapatok:
    3 szalag, 2 labda, Európa-bajnok:
    ——————————–
   Olaszország 34,250 pont
2. Spanyolország 31,950
3. Azerbajdzsán 31,900
…8. Magyarország 26,300
    5 karika, Európa-bajnok:
    ———————–
   Izrael 36,950
2. Olaszország 35,650
3. Bulgária 34,650
    összetett, Európa-bajnok:
    ————————
   Izrael 69,950
2. Olaszország 69,650
3. Azerbajdzsán 65,400


(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük