ÓHAZA

Nováknak Trianon “ünnep”

Mindig van lejjebb.


Megbukott a Parizeus

Vége. Hetekkel a pártelnöki székben történt megerősítése után kivetette magából a “Parizeust” a gerinces nemzeti pártból közönséges hazaárulók gyülekezetévé züllött Jobbik.


Brüsszeli támadás alatt a magyarországi benzinárstopp

A brüsszeli vízfejnek épp most a kettős üzemanyagár szúrja a szemét – és kivételesen tényleg igaza is van a hivatkozási alap tekintetében.


“Válogatott” hazaárulók a Parlamentben

Válogatottak, méghozzá nem is akárkik által. Megalakult az új országgyűlés, ennek kapcsán érdemes egy-egy mélyebb pillantást vetni az ellenzék soraiban helyet foglaló “mellékszereplőkre” is.


EURÓPA

Az Európán élősködő szörnyszülött – 1. rész

Az un. “európai unió” története. Hogyan lett a kölcsönös gazdasági előnyöket kínáló együttműködésből egy diktatórikus politikai szörnyeteg? Az első rész a háború utáni (Nyugat-)Európával foglalkozik, és inkább az előzményeket veszi sorra.


HÁBORÚ EURÓPÁBAN

Halálos ítélet a külföldi zsoldosoknak Donbaszban

Az ítélet mindhármukra golyó általi halál. A kivégzést kivégzőosztag hajtja majd végre. A két brit állampolgár és a marokkói olyanba ártotta magát, amihez semmi köze nem kellett volna hogy legyen.


300 orosz gyártású repülőgépet rendelhet az Aeroflot

Megint “jólmegsínylették” a nyugati szankciókat az orosz vállalatok. A nyugati gépek busás haszonnal történő oroszországi értékesítésére nincs többé mód a Nyugat szankciói miatt. Ezek helyett orosz gyártású gépeket vásárolhat a legnagyobb orosz légifuvarozó, az Aeroflot – adva ezzel munkát bőségesen a hazai repülőgépiparnak. Iparági források szerint a mega-bevásárlást még június folyamán be fogják jelenteni. A hatalmas összegű “bevásárlólista” a vadonatúj, hipermodern MSz-21-es, a 2000-es években tervezett SSJ 100-as és a ’90-es évektől gyártott Tu-214-es gépekre szól majd.


Fake News-figyelő

Rengeteg átlátszó hazugság került be a fősodratú médiákba a háborúval kapcsolatban. Az ukránok – ha valamiben tényleg erősebbek – nyilvánvalóan hathatós nyugati támogatással – akkor az a háborús propaganda és dezinformáció. Összeszedtük, ki mit hazudott az elmúlt héten. Előre annyit elárulhatjuk: volt bőven hamis hír ezen a héten is!


DÉL-AMERIKAI MAGYARSÁG KONFERENCIA 2022

Megmaradás, gyarapodás!

Június 17-19 között kerül megrendezésre a 2022-es Dél-amerikai Magyarság Konferencia. Az eredetileg Buenos Airesben megtartandó rendezvény az Argentínában kitört negyedik koronavírus-járványhullám miatt a tavalyihoz hasonlóan online kerül megrendezésre. A konferencia idei jelmondata: Megmaradás, gyarapodás!

A konferencia előadó résztvevői ezúttal is a kontinens magyarságának kiválóságai közül kerülnek ki. A rendezvény számos eseményéről idén is élő közvetítést láthatnak a Dél-amerikai Magyar Televízió előfizetői.


XXI. századi magyar bevándorláshullám küszöbén állunk Dél-Amerikában?

Az idei Dél-amerikai Magyarság Konferencia alapvető kérdései közé tartozik az Európában kialakult háborús helyzet kihívásaira adott dél-amerikai magyar válasz.


A konferencia további témáiból (4. rész):

Dél-amerikai magyar nyelv?

Létezik-e dél-amerikai magyar nyelv? – hasonlóan a dél-amerikai és az európai spanyolhoz. A kérdésre nyelvészek keresik a választ a következő két évben. Egy biztos: a dél-amerikai magyar nyelv nagyon sokáig – hellyel-közzel máig – megőrizte az 1945 előtti magyarországi nyelvhasználat ismérveit.


100 ÉVES A DÉL-AMERIKAI MAGYAR SAJTÓ

A dél-amerikai magyar sajtó története – XI. rész: A hatvanas évek közepének sajtója 1968-ig

Száz éve kezdődött a dél-amerikai magyar sajtó története. Nem kevesebbre vállalkoztunk, mint hogy felgöngyölítjük a kontinens magyar kolóniáinak teljes sajtótörténetét. Tartsanak velünk! Ígérjük, izgalmas utazás vár ránk téren és időn át…

A hatvanas évekre elérkezett a generációváltás ideje a legtöbb dél-amerikai magyar sajtóterméknél. Az negyvenes-ötvenes évek “nagy dél-amerikai magyar boomja” után csökkenő példányszámok kezdték jellemezni a magyar közösségek lapjait, amely előrevetítette a rendkívül széles palettát kínáló dél-amerikai magyar sajtó lassú, évtizedeken át tartó hanyatlásának kezdetét.


KIVÁNDORLÁS

Kivándorlás kutyával, macskával – II. rész: Brazília, Guyana, Suriname és a gyarmatok

Ha azt gondolta, hogy Európában komplikált a házikedvenccel való utazás, akkor van egy rossz hírünk: Dél-Amerikába még komplikáltabb a helyzet. Ennek ellenére egyáltalán nem megoldhatatlan feladat! Bemutatjuk azt is, hogy miként.


EGYÉB TÉMÁINKBÓL

Heti szubjektív – Lantos István főszerkesztői jegyzete

Magyarország és Európa nehéz évtizede.

OLVASÓI LEVELEK

Bármely előfizetőnk írhat közérdeklődésre számot tartó olvasói levelet a Dél-amerikai Magyar Hírlapba. A beküldött cikket a rendelkezésre álló hely függvényében közöljük, amennyiben megfelel a jó ízlés alapvető követelményeinek és a hatályos paraguayi jogszabályoknak. Kérjük, a hagyományos levélben történt megkereséskor is tüntesse fel a telefonszámát vagy online elérhetőségeit az esetlegesen szükségessé váló szerkesztői egyeztetésék miatt.


Nemzetünk sírásói

„Önök most megásták Magyarország sírját, de Magyarország ott lesz a temetésén mindazon országoknak, amelyek itt most megásták Magyarország sírját” – áll az Apponyi Albert grófnak tulajdonított beszéd-részletben.

Saját cikkeket a hirlap@dam.hu email-címre, vagy a szerkesztőségbe postai úton beküldve adhat le.

Bővebben sok más egyéb érdekes témával együtt a Dél-amerikai Magyar Hírlap 2022 június 10-i számában!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük