Maximalistának tartja magát, de realistán is tud értékelni Varga Zsolt, az FTC-Telekom Waterpolo férfi vízilabdacsapatának vezetőedzője, aki rendkívül sikeresnek ítéli a szezont, melyet csapata szombaton a Brescia ellen megnyert Bajnokok Ligája bronzmérkőzéssel zárt le.

“Az előre meghatározott célokhoz képest jóval messzebbre jutottunk. Először bejutottunk a nyolcas döntőbe, aztán ott voltunk a négy között, ahol jött a Recco, amelyben minden poszton a világ legjobbjai játszanak. Úgy gondolom, ott is mindent megtettünk” – nyilatkozott a hazai élvonalban és a Magyar Kupában is győztes zöld-fehérek trénere.
    
A Brescia elleni belgrádi bronzmeccsel kapcsolatban kiemelte, az olasz csapat “rendkívül hisztis” vízilabdát játszik, játékosai folyamatosan reklamálnak és provokálnak, ezzel az “őrülettel” kellett valamit kezdeniük a megmaradt erők összecsapásán, amelyen együttese jobban tudott koncentrálni.
    
A játékosként olimpiai bajnok szakember hozzátette, a Reccótól pénteken elszenvedett elődöntős vereséget követően még nem volt elégedett – maximalistaként előzetesen abban bízott, hogy tanítványai legyőzik a címvédő olasz csapatot -, de szombatra már a realitásokat figyelembe véve jobbnak látja a helyzet.
    
A kapuban ezúttal is kiváló teljesítményt nyújtó Vogel Soma hasonlóképpen vélekedett, hozzátéve, hogy a mérkőzés egyik legfontosabb tanulsága az volt, hogy nem szabad ennyit foglalkozniuk a játékvezetéssel, mindig is lesznek olyan ítéletek, amelyekkel nem fognak egyetérteni.
    
Az Európa-bajnok, olimpiai bronzérmes kapus megjegyezte, ez egy nagyon szép szezon volt, melyben a két hazai elsőség kitűzött cél volt, az OSC elleni, rendkívül simán megnyert bajnoki döntőben kiváló teljesítményt nyújtottak, most pedig egy megérdemelt bronzéremmel zártak.
    
Vámos Márton, a Ferencváros balkezes klasszisa a találkozót követően az M4 Sport csatornának bejelentette, távozik a klubtól, és külföldön folytatja pályafutását. A 29 éves olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnok játékos hozzátette “szép öt évet töltött a Ferencvárosnál”, amellyel 2019-ben maga is megnyerte a Bajnokok Ligáját.


(MTI / Címlapkép: MTI/Kovács Tamás)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük