Aláírta Magyarország fegyveres védelmének tervét Novák Katalin köztársasági elnök, a Magyar Honvédség főparancsnoka kedden a Honvédelmi Minisztériumban, Budapesten. Az ország fegyveres védelmi tervének illeszkednie kell az ország védelmi tervébe – közölte Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség parancsnoka a közmédiával a helyszínen.
    
Hozzátette: a Magyar Honvédség a legkisebb incidenstől a teljes háborús helyzetig elemzi azokat a kihívásokat, amelyek az országot érhetik. A mindenkori köztársasági elnöknek meg kell ismernie, és el kell látnia kézjegyével a dokumentumot – hangsúlyozta a tábornok.
    
Kun Szabó István vezérőrnagy, a köztársasági elnök főhadsegédje kiemelte: az aláírás valódi aktualitását az adja, hogy 2020-ban elfogadták a nemzeti biztonsági stratégiát, a következő évben pedig a nemzeti katonai stratégiát. Ennek figyelembevételével vizsgálták felül a védelmi tervet – tette hozzá.
    
Magyarország Alaptörvénye kimondja, hogy a Magyar Honvédség alapvető feladata Magyarország függetlenségének, területi épségének és határainak katonai védelme, továbbá a nemzetközi szerződésből eredő közös védelmi és békefenntartó feladatok ellátása. Az Alaptörvény szerint a köztársasági elnök a Magyar Honvédség főparancsnoka.
    
A terv tartalmazza a Magyar Honvédség feladatait a törvényes rend fenntartásában, a kritikus infrastruktúra és a kibertér védelmében. A tervet a honvédelmi miniszter előterjesztésére a köztársasági elnök hagyja jóvá.


(MTI / Címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük