A kenus Bragato Giada két számban is a legjobbnak bizonyult szombaton a kajak-kenusok idei első világbajnoki válogatóján, a Szeged melletti Maty-éren: az új egyes szám, az 1000 méter mellett Nagy Biankával 500 méter párosban is győzött. Az U23-as világbajnok tiszaújvárosi, szegedi duó a múlt heti, racicei világkupán bronzérmet szerzett az olimpiai számban, s ezúttal is gyorsabb volt, mint az itthon évek óta egyeduralkodó, tavaly, Tokióban ötödik Balla Virág, Takács Kincső kettős. A férfiak hasonló számában – amely Párizsban már szintén ott lesz a programban – az 1000 méterről “leváltott” Adolf Balázs, Fejes Dániel egység lett az első.  
    
K-2 500 méteren a nőknél az eddig 200-on eredményes újpesti Kiss Blanka, Lucz Anna páros diadalmaskodott a rutinos Medveczky Erika és az ifjúsági vb-aranyérmes Fojt Sára duója előtt, míg a férfiaknál Kuli István és Csizmadia Kolos nyert szoros versenyben.
    
A nap hatodik, egyben utolsó döntőjében, férfi C-1 200 méteren a győri Kiss Balázs szerezte meg a győzelmet.
    
A Maty-éri verseny vasárnapig tart. A második, egyben utolsó válogató egy hónap múlva lesz. Az idei vb-t augusztus 3. és 7. között a kanadai Halifaxben rendezik, a kontinensviadalra pedig a müncheni multisport Eb keretében kerül sor augusztus 18-tól 21-ig.
    Eredmények (a szövetség eredményközlője alapján):
    férfiak:
    ——–
    K-2 500 m:
1. Kuli István, Csizmadia Kolos (MVM Szegedi VSE, INTER-ÉPFU AVSE) 1:31.356 p
2. Opavszky Márk, Fodor Bence (MTK, KSI SE) 1:31.497
3. Balogh Gergely, Szendy Maximilián (MTK) 1:32.820
    C-1 200 m:
1. Kiss Balázs (Graboplast Győri VSE) 42.007 mp
2. Hodován Dávid (Atomerőmű SE) 42.698
3. Kállai Róbert Gida (MTK) 43.211
     C-2 500 m:
1. Adolf Balázs, Fejes Dániel (Óbudai Ganz VSE, Merkapt-Mekler László SE) 1:44.220 p
2. Kollár Kristóf, Slihoczki Ádám (Atomerőmű SE, DKSE Dunaújváros) 1:46.420
3. Molnár Csanád, Rumi Gergő (MVM Szegedi VSE, Graboplast Győri VSE) 1:47.552

    nők:
    —-
    K-2 500 m:
1. Kiss Blanka, Lucz Anna (UTE) 1:43.384 p
2. Fojt Sára, Medveczky Erika (Kovács Katalin Akadémia, Ferencváros) 1:43.625
3. Pupp Noémi, Csikós Zsóka (Atomerőmű SE, Szolnok) 1:44.611
    C-1 1000 m:
1. Bragato Giada (Tiszaújváros) 4:38.893 p
2. Balla Virág (Ferencváros) 4:42.256
3. Kisbán Zsófia (Lágymányosi Spari) 4:42.629
    C-2 500 m:
1. Nagy Bianka, Bragato (MVM Szegedi VSE, Tiszaújváros) 1:58.381 p
2. Balla, Takács Kincső (Ferencváros, Graboplast Győri VSE) 1:59.944
3. Kulcsár Dorina, Horton Cassandra (DKSE Dunaújváros, BKV Előre SC) 2:16.104

    A válogató további programja:
    vasárnap:
előfutamok 9.00, döntők 10.20 és 15.00


(MTI / A címlapkép illusztráció, korábban készült: MTI/Koszticsák Szilárd)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük