Az orosz és fehérorosz jégkorong-válogatott a jövő évi un. “világbajnokságon” sem szerepelhet, ugyanakkor a nemzetközi szövetség (IIHF) döntését a két szövetség bírálta, és a fellebbezést – amelyet már mindkét ország szövetsége előkészített – várhatóan június 15-én tárgyalja majd az IIHF illetékes bizottsága.

A két erős jégkorong-válogatott nélkül aligha lesz nevezhető valódi világbajnokságnak a “világbajnokság”.

Luc Tardif, az IIHF elnöke a szervezet honlapján szombaton elmondta, hogy az ukrajnai konfliktus kirobbanása óta próbálnak alkalmazkodni a helyzethez. A nemzetközi szövetség február 28-án függesztette fel az orosz és fehérorosz csapatok nemzetközi szereplését, és tulajdonképpen ezt a döntését erősítette most meg a tamperei kongresszuson.
    
“Vártunk, ameddig csak lehetett, hogy meg kell-e hosszabbítanunk a felfüggesztést, remélve, hogy jobb lesz a helyzet, de nem így lett. Jelenleg nem tehetünk mást” – tette hozzá. “Minden döntésünket a verseny biztonsága érdekében hoztuk meg, a játékosok, a személyzet, a szurkolók és a hivatalos személyek biztonságát figyelembe véve, beleértve az orosz és fehérorosz is tagokat is.”
    
Hangsúlyozta azt is, hogy a két ország idei kizárásával logisztikai problémák adódtak, ezek az összes osztályt – beleértve a feljutásokat és a kieséseket is – érintik, és majd az orosz-fehérorosz visszatérés is hasonló problémákat vet fel.
    
Az orosz és fehérorosz válogatott már az idei “vb”-n sem vehetett részt, az élvonalba helyükre a “potyautas” Franciaország és Ausztria került a divízió I/A-ból, ahonnan pedig május elején a magyar és a szlovén válogatott harcolta ki a részvételt a jövő évi tornára. A 2023-as vb-nek pedig az oroszországi Szentpétervár adott volna otthon, ezt a jogot azonban április 26-án elvette az IIHF Oroszországtól, és pénteken derült ki, hogy Tampere és Riga lesz a beugró – a magyar-szlovén pályázat helyett.
    
Az Orosz Jégkorong Szövetség közleményben hangsúlyozta, hogy nem ért egyet az IIHF jövő évi kizárásra vonatkozó határozatával, a szervezet szerint nincs jogi alapja a döntésnek.
    
A fehérorosz szövetség jelezte: meggyőződése szerint az IIHF olyan nemzeti szövetségek befolyása és nyomása alatt hozta meg a döntését, amelyek gyakorlatilag nyugati politikusok túszaivá váltak. A közlemény kitér rá, hogy az IIHF a fehéroroszok biztonságára is hivatkozva sérti meg az olimpizmus elveit, és igény esetén – más sportágakból vett példákkal – lehetne megoldást találni, de az illetékesek nem akarnak, csak magukkal törődnek.


(MTI nyomán / A címlapkép illusztráció: MTI/Kovács Tamás)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük