Keddtől lehet pályázni a Nemzeti Tehetség Központ Stipendium Peregrinum Ösztöndíjprogramjának B komponensére – jelentette be a központ ügyvezetője Budapesten, sajtótájékoztatón. Lantos Krisztina közölte, hogy sikeres felvételi után 17-23 éves fiatalok a világ 67 legrangosabb egyetemén tanuláshoz kaphatnak támogatást, évente akár 27 millió forintot. Az ösztöndíj mértéke attól függ, hogy melyik országba megy a hallgató.
    
A program az első külföldi diploma megszerzését támogatja, és teljes körű finanszírozást biztosít, beleértve a tandíjat, a szállást, az utazást és a megélhetési költségeket is. A következő tanévre a benyújtási határidő június 13-a – mondta Lantos Krisztina.
    
Az ügyvezető a világon egyedülállónak nevezte a Stipendium Peregrinum Ösztöndíjprogramot, amelyre a Nemzeti Tehetség Programnak köszönhetően immár harmadszorra írnak ki pályázatot.
    
Úgy vélekedett, hogy a kiemelkedően tehetséges emberek kiemelkedő támogatást érdemelnek.
    
Az ösztöndíjat azok nyerhetik el, akik vállalják, hogy tanulmányaik befejezése után Magyarországon hasznosítják a tudásukat.
    
Legfeljebb huszonöten kaphatnak támogatást, a pályázatokat várhatóan július 8-áig bírálják el.
    
Részletes információk az ntk.hu oldalon olvashatóak – közölte Lantos Krisztina.
    
Jelenleg 47 magyar fiatal tanul a világ legrangosabb egyetemein az ösztöndíjjal – emelte ki.
    
Úgy fogalmazott, hogy a “stipisek” a jövőben is meghatározóak lesznek, gazdagabbá tehetik a társadalmat.
    
Az ügyvezető arról is beszélt, hogy különleges a kiválasztási folyamat, amelyet úgynevezett instruktorok segítenek.
    
Lantos Krisztina azt hangoztatta, hogy a magyar tehetséggondozás egyik mérföldkövéről van szó.
    
Miklósa Erika operaénekes, a program egyik instruktora úgy fogalmazott, hogy a legértékesebb nemzeti vagyon a tehetség, ez a jövő kulcsa.
    
Azt mondta, hogy amikor ő végzett a gimnáziumban, még nem igazán voltak ilyen lehetőségek, nem lehetett külföldre menni. Bár neki szerencséje volt, sok tehetség elkallódhatott – tette hozzá.
    
A kiválasztási táborban váratlan helyzetekbe hozzák a pályázókat, így kiderül, hogy milyen emberek – emelte ki Miklósa Erika.


(MTI / A címlapkép korábban készült: MTI/Koszticsák Szilárd)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük